Miért együnk édesburgonyát?

édesburgonya
Vágólapra másolva!
Hogy mi volt a múlt hét legtanulságosabb híre? Nehéz a választás. Kiderült ugyanis, hogy víz helyett sörben is megfőzhetjük a kukoricát, hogy miért érdemes beilleszteni az étrendünkbe az édesburgonyát, illetve hogy miért ajánlott a szederből is többet enni. Megtudtuk, hogy a világ legdrágább teái több millióba, sőt milliárdba kerülnek, de azt is, hogy már létezik halmentes hal és húsmentes baconszalonna. Heti gasztro-összefoglaló.
Vágólapra másolva!

Úgy tűnik, ez a világ egyik legőrültebb fagylaltja. Nyers heringből készül

Hallottunk már lóhúsos és bálnazsíros fagylaltról, de fokhagymás és tormás is létezik. Így azt gondoltuk: már semmin sem tudunk meglepődni. De akkor megláttuk, hogy Hollandiában nyers heringes fagylaltot árulnak.

6 ok, amiért érdemes rendszeresen édesburgonyát enni

Az édesburgonya még nem olyan népszerű, mint a hagyományos, pedig tele van vitaminokkal és ásványi anyagokkal. Egy csésze édesburgonya biztosítja például a napi A-vitamin-szükségletet. Emellett C-vitaminban, rostokban és mangánban is gazdag.

Az édesburgonya lassítja az öregedést és jótékony hatással van a szemre Forrás: Good Housekeeping

Az antioxidánsokról már nem is beszélve. Kincset érő tápanyagai miatt tudunk hat okot is mondani, amiért érdemes rendszeresen fogyasztani. Az első, hogy tele van mikrotápanyagokkal és antioxidánsokkal, amelyek mind-mind hozzájárulnak az immunrendszerünk megfelelő működéséhez és az ellenálló képességének egészségéhez.

Minőségi hibákat találtak az ellenőrök a debreceniben

Debreceni húskészítményeket vizsgált a Nébih a Szupermenta programban. Élelmiszerbiztonsági szempontból a 20 termék mindegyike megfelelt, ám minőségi és jelölési hibák miatt 18 esetben kellett figyelmeztetni az előállítókat.

Ezért szeretjük a szedret. És ezért kellene többet ennünk belőle

Hamarosan kezdődik a szeder szezonja, amely augusztustól októberig tart. Persze már most is lehet találni pár érett szemet a kertben. Évezredek óta szívesen fogyasztják mert azon túl, hogy kiváló alapanyag a konyhában, számos jótékony hatása is van.

Forrás: Shutterstock

Egy csésze szeder biztosítja a napi ajánlott C-vitamin-mennyiség legalább felét. Miért jó ez? Azért, mert a C-vitamin segít növelni az immunitást, megőrzi a bőr egészségét, szükséges a kollagén előállításához, elősegíti a sebgyógyulást, illetve a küzdelmet a szabad gyökök ellen.

Vajon mit tudnak ezek a teák, hogy több millióba kerülnek?

A tea az egyik legnépszerűbb ital a világon – az élvezete és az egészségügyi előnyei miatt. Érdekes, hogy egyébként számos olyan teafű létezik, amelynek értéke messze túlmutat a helyi boltok árain. Nézzük, melyek a világ legdrágább teái.

Popcornt készítene otthon? Ezeket a bakikat kerülje el

Az esti film nem az igazi a finom vajas popcorn nélkül. De mit lehet tenni, ha a boltban kapható nem a kedvencünk, mert hát ki tudja, miféle ízfokozók vannak benne, mégis kívánjuk a ropogós kukoricát? Nagyon egyszerű: otthon kell elkészíteni.

Mindenki szereti, nem? Forrás: Ács Bori

Először vegyünk egy magas falú lábast, majd öntsünk bele némi olajat – de ne túl sokat! Lehet, hogy nem aggódunk a kalóriák miatt, de ha túl sok olajat használunk, akkor a kukorica olajos és élvezhetetlen lesz. A többi tippért kattintson ide.

Ebben a halban biztosan nincs szálka. De még hal se

Először feltalálták a húsmentes hamburgerhúst, most pedig megcsinálták a hal nélküli halat is. Az Impossible Foods élelmiszeripari vállalat növényi alapú receptekből, laboratóriumi körülmények között készít húsokat és már halakat is.

Vajon mi lehet a gyoza? Eszik vagy isszák?

Gyozát készíteni nem túl egyszerű, de az biztos, hogy megéri. Főleg, ha sörimádónak tartjuk magunkat, ugyanis isteni hozzá a sör. Amennyiben szeretnénk élvezni az étel ízét, kísérőnek olyan sört válasszunk, aminek nincs hosszú utóíze.

Így lehet a legkönnyebben hidegen tartani az italokat egy kerti partin - videó

Imádjuk a kerti partikat. Persze minden ilyen összejövetel okoz kellemetlenségeket. A melegben jobban csúszik a sör és az üdítő, így a vendégek óránként rohangálnak a hűtőhöz utánpótlásért. Ezzel a trükkel azonban odakint is lehűthetjük az üdítőket.

A Tudta, hogy a túl sok dinnyétől is baja lehet? című cikkért lapozzon tovább!