Japánban fagyasztva eszik a pattogatott kukoricát

Vágólapra másolva!
Oszakában, Japánban a fagyasztott kukorica lett az egyik legmenőbb street food. Ennek oka főként a nyári forróság. A popcorn érdekessége azonban, hogy nem a fagyasztóban hűtik le.
Vágólapra másolva!

Egy üdítőitalokat árusító bolt nemrég vezette be a fagyasztott popcornt a piacra. Az ötlet az üzletvezető fejéből pattant ki, a megvalósításhoz pedig

folyékony nitrogént

használnak. Miután lehűtötték, pohárba öntik őket, így árusítják a helyieknek és a turistáknak.

A folyékony nitrogén elpárolgása során nagy mennyiségű hő távozik, így a pattogatott kukorica hűs és ropogós lesz.

Az üzlet tulajdonosa szerint az újítás nagy sikert aratott a közösségi médiában és persze az utcán is; rengeteg vásárlót vonz.

A boltban hozzávetőleg 400 pohár kukorica fogy el naponta, darabja 600 jen, vagyis körülbelül 1600 forint.