Itt az idei Magyarország Tortája

Budapest, 2019. július 31. A dunaföldvári Tóth Cukrászda Boldogasszony csipkéje elnevezésű tortája, Magyarország tortája az augusztus 20-i ünnepi rendezvények szervezőinek sajtótájékoztatóján az Országház Vadásztermében 2019. július 31-én. MTI/Balogh Zoltán
Vágólapra másolva!
Kihirdették az idei Magyarország Tortája nyerteseit. A hivatalos közlemény szerint idén Tóth Norbert dunaföldvári cukrászmester alkotása, a Boldogasszony csipkéje győzött. A Magyarország Cukormentes Tortája versenyt Gyuris László szegedi cukrászmester nyerte a Kicsi Gesztenye tortával.
Vágólapra másolva!

A közlemény azt írja, hogy a Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestülete

idén 31 torta közül választotta ki a szakmai zsűri azt a süteményt.

A szakmai zsűri kétfordulós értékelés után hirdette ki a győztest.

Ez a 13. Magyarország tortája.

A döntőben a versenyzőknek a zsűri jelenlétében, élőben kellett elkészíteniük a tortákat, melyeket szakmai szempontok alapján pontoztak.

Így születik meg a győztes, mely idén

a Boldogasszony csipkéje, Tóth Norbert, a dunaföldváriTóth Cukrászda cukrászmesterének alkotása.

A dunaföldvári Tóth Cukrászda Boldogasszony csipkéje elnevezésű tortája Forrás: MTI/Balogh Zoltán

A tehetséges fiatal cukrász az elmúlt évek döntőinek rendszeres résztvevője, a tavalyi évben bronzérmet nyert.

Tudnivalók a tortáról

A Boldogasszony csipkéje a málna népies elnevezése. Nevét csipkézett leveleiről kapta és ízletessége mellett gyógyhatása is figyelemre méltó, magas vitamintartalma miatt az egyik legegészségesebb gyümölcsünk.

A nyertes torta méltán viseli ezt a nevet, hiszen az összes rétegében megtalálható ez a rendkívül ízletes gyümölcs.

Egy torta több, mint hatszáz gramm málnát tartalmaz.

Boldogasszony csipkéje Forrás: MTI/Balogh Zoltán

Roppanós réteg, málnás áztatóval átitatott piskóta, málnás-fehércsokoládés krém, citromos-bazsalikomos felvert ganache, málna lekvár és málnás meringue alkotják a tortát.

A csipkét a torta tetején a citromos, bazsalikomos felvert ganache idézi, melyek közeit málna lekvár tölti ki. Liofilizált málnadarabokkal megszórt meringue-gekkel és zöldre színezett fehércsokoládé lapkákkal díszítjük.

Tóth Norbert, a dunaföldvári Tóth Cukrászda cukrászmestere mutatja alkotását, a Magyarország tortájának választott Boldogasszony csipkéje elenevezésű tortát az augusztus 20-i ünnepi rendezvények szervezőinek sajtótájékoztatóján az Országház Vadásztermében 2019. július 31-én Forrás: MTI/Balogh Zoltán

Üde, friss és nagyon gyümölcsös az idei győztes, mely jellegében közelebb áll a hazai tradicionális sütemények világához, készítésének technológiája viszont ötvözi a hagyományt és az új trendeket.

A második helyezett Dezse Gergő Akali meggyes mandulatortája lett a szombathelyi Mészáros Cukrászdából, a harmadik helyen Ipacs Balázs Kékestető tortája végzett a tápiószecsői Hisztéria Cukrászdából.

Magyarország Cukormentes Tortája

A Magyarország Cukormentes Tortája versenyt az Egy Csepp Figyelem Alapítvány minden évben a Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestületével együtt hirdeti meg, párhuzamosan a Magyarország Tortája versennyel.

Idén Gyuris László, a szegedi A Cappella Cukrászda aranykoszorús cukrászmestere győzött a Kicsi Gesztenye elnevezésű kreációjával.

A torta ízvilágát a gesztenye alapozza meg, melyet a kellemesen savanykás áfonya és a mogyorós ropogós teszi teljessé. Az édesség tetejét cukormentes tejcsokoládé borítja, amit koronaszerűen vesznek körbe a csokoládé ívek.

A szegedi A Cappella Cukrászda Kicsi Gesztenye elnevezésű tortája, Magyarország cukormentes tortája Forrás: MTI/Balogh Zoltán

Így a torta a harmonikus, egyedi ízvilágához elegáns küllemet is kapott. A hozzáadott cukor nélkül készült Kicsi Gesztenye

szeletenként csupán 14,9 g szénhidrátot és 204 kalóriát tartalmaz,

így a cukorbetegek számára jó választás lehet, de mindenkinek ajánljuk, aki ügyel arra, milyen összetevőket tartalmaz, amit elfogyaszt.

Augusztus 18-tól lehet megkóstolni a tortákat, országszerte több száz cukrászdában és természetesen 18-a és 20-a között a Magyar Ízek Utcájában, a budapesti Várkert Bazár területén.