Kilenc érdekesség a paradicsomról, amit valószínűleg nem tudott

paradicsom
Vágólapra másolva!
A paradicsom az egyik legkedveltebb alapanyagunk – még úgy is, hogy nem állunk közeli rokonságban az olaszokkal. Mivel már egész évben kapható, így bármikor hozzájuthatunk. Bár nincs jobb a saját magunk által, a kertben nevelgetett fajtáknál. Lehet, hogy sok időt töltünk az ültetéssel, öntözéssel és a leszedéssel, biztosan van néhány olyan tény, amit eddig még nem tudtunk kedvenc alapanyagunkról.
Vágólapra másolva!

A paradicsomhoz kapcsolódik egy kérdés, amely időről időre visszatér: zöldség vagy gyümölcs? A válasz megosztja az embereket.

Mi legalább tudjuk, hogy gyümölcs, noha elsősorban zöldségként fogyasztjuk.

Tennessee és Ohio államban szintén gyümölcsnek tekintik, ám például New Jersey szerint viszont zöldség. A kérdés annyira markáns, hogy Amerikában még a Legfelsőbb Bíróság is tárgyalta a 19. században az 1883-as különadó miatt, amit a zöldségekre vetettek ki. Kijelentették, hogy bitanikailag hiába gyümölcs, zöldségnek kell tekinteni.

Van piros, lila, sárga, narancssárga, rózsaszín és még fekete paradicsom is Forrás: Rodale's Organic Life

Bárhogy is, abban biztosak lehetünk, hogy számos fajtája létezik: több mint 7500. Ez a második érdekesség. A harmadik, hogy

van piros, lila, sárga, narancssárga, rózsaszín és még fekete paradicsom is,

a negyedik pedig, hogy Ecuadorban és Peruban például vadon nőnek a borsóméretű paradicsomok. Ezeket az Andok emberei évezredek óta termesztették. Az ötödik tény: nemcsak apró lehet, hanem egészen óriási is. A világ legnehezebb paradicsoma majdnem négy kilogramm.

La Tomatina, vagyis Paradicsomfesztivál, Bunol, Spanyolország – A világ legnagyobb paradicsomos harca augusztusban, amelyet az 1940-es évek óta tartanak Forrás: National Geographic

És már el is érkeztünk a hatodik tényhez, amely miatt az olaszoknak kell köszönetet mondanunk. Ugyanis ők voltak az elsők (1550 körül), akik elkezdtek paradicsomot termeszteni főzés céljából. A növényeket Európa más részein is termesztették már ekkor, de leginkább díszítésként használták a felkarikázott gyümölcsöt és nem a főzéshez.

A hetedik tény, hogy nemcsak finom, de még egészséges is. Egy csészényiben több mint 2 gramm rost van, emellett C- és K-vitamin, valamint kálium, mangán és különböző antioxidánsok is vannak benne, mint a likopin, amely a vörös színért felel.

Na de térjünk is rá a nyolcadikra: a paradicsom több mint 94,5%-a víz. Ezzel versenybe szállhat a dinnyével és a barackkal. Emiatt hozzájárul a megfelelő hidratáláshoz is.

És végül elérkeztünk a kilencedik tényhez, amely különösen szórakoztató. A spanyol Buñolban minden évben megrendezik a La Tomatina fesztivált, amelyen általában 40 000 ember vesz részt, akik körülbelül 150 000 paradicsommal harcolnak egymás ellen.