Rovareső a tányéron: ezt ígérik a szakértők

finnyázás, undorodás, undor az ételtől, bogár, rovar, tányér, illusztráció
Vágólapra másolva!
Egyre többet olvashatunk arról, hogy átalakulnak a fogyasztási szokásaink: növényből készült hús és sült rovar kerül a tányérunkra. A szakértők szerint minden szempontból jobb lenne, ha lehetőleg magunk mögött hagynánk a húsfogyasztást és más módon vinnénk be a szükséges fehérjét, hiszen környezetvédelmi szempontból is káros. Nemcsak ők, hanem a brit lakosság is úgy gondolja: tíz év múlva rovarokat fűszerezünk a konyhában. Heti gasztro-összefoglaló.
Vágólapra másolva!

7 élelmiszer, amit a világ egyes részein betiltottak

Bizonyos élelmiszerek és ételek betiltása azért történik, hogy a fogyasztókat biztonságban tartsák. Persze vannak olyan esetek, amikor az okok meglehetősen furcsák, az állam mégis ragaszkodik a tiltásokhoz.

Tíz év múlva rovarokon fogunk élni?

Az Egyesült Királyság gazdálkodói egyre inkább szemsülnek az éghajlati változások, a kártevők és a növényeket érintő betegségek hatásaival. Egy kutatás szerint ezért a brit felnőttek 32%-a gondolja úgy, hogy 10 éven belül átalakulnak az étkezési szokásaink és a rovarok lesznek a fő alapanyagaink.

A rovarok lesznek a fő alapanyagaink? Forrás: AFP/Peter Parks

A tehenekkel és a disznókkal ellentétben a rovarok jelentős számban tenyészthetők anélkül, hogy nagy mennyiségű vizet vagy takarmányt igényelnének. Emellett rendkívül táplálóak, esszenciális fehérjéket, zsírokat, aminosavakat és ásványi anyagokat tartalmaznak.

Ebből főzünk szeptemberben

Noha fájó szívvel búcsúzunk a nyártól, már alig vártuk, hogy beérjenek az őszi zöldségek és gyümölcsök, mint a szőlő, a füge és például a tök. Nincs is jobb uzsonna egy jó édes sült töknél. Ezúttal azonban egy picit másképp készítjük.

Így hat az egészségünkre a szőlő

A szőlőt már évezredek óta termesztik, számos civilizáció tisztelte és készített belőle bort. Sokféle szőlő létezik, beleértve a zöld, piros, fekete és rózsaszín fajtákat. Mellette szóljon: amellett, hogy finom, számos egészségügyi előnye is van, ami a magas tápérték- és antioxidáns-tartalomnak köszönhető.

A szőlő több fontos vitamint és ásványi anyagot is tartalmaz Forrás: Shutterstock

A szőlő több fontos vitamint és ásványi anyagot is tartalmaz, mint a C-, a B6- és a K-vitamin, illetve a kálium, a réz, a mangán és a tiamin. 151 gramm szőlő fedezi a napi K-vitamin-szükséglet több mint egynegyedét. Sőt, valójában több mint 1600 jótékony növényi vegyületet azonosítottak a gyümölcsben.

Frissítő kávévariációk, hogy méltóképp köszönthessük az indián nyarat

Cold brew: egy olyan kávévariáció, amely a világ minden országába begyűrűzött a mögöttünk álló évek során. A frissen őrölt kávét 10-12 órán át áztatják hideg vagy szobahőmérsékletű vízben. Ezért hívják hidegen „főzött" kávénak. A hagyományos kávénál sokkal kevésbé savas, leginkább lágy és kellemes.

Ilyen alattomosan bújik meg a cukor az élelmiszerekben

Az olcsó készételek elterjedésével és az eltúlzott alkoholfogyasztás növekedésével nem meglepő, hogy a fiatalabb generáció sokkal több cukrot fogyaszt, mint felmenőik valaha tették. A szakértők azt javasolják, hogy a nők ne fogyasszanak napi 25 grammnál több cukrot, a férfiak pedig a 36 grammot ne lépjék túl.

Figyeljünk a következő összetevőkre: dextróz, méz, glükóz, fruktóz, kukoricaszirup, agavészirup, glükóz-fruktóz szirup és a maláta Forrás: Shutterstock

Igen ám, de sok esetben úgy visszük be a cukrot, hogy nem is tudunk róla. Az nem meglepő, hogy a csokoládé, a szénsavas üdítők és az édességek sok cukrot tartalmaznak. Ám vannak olyan élelmiszerek, amelyekről nem is gondolnánk, hogy aggodalomra adhatnak okot, mert tele vannak rejtett cukorral. Ilyenek például a boltban kapható, előre elkészített salátaöntetek.

Nagyszerű helyettesítők, ha elfogy a vaj

Süteményekben használhatunk kókuszolajat vagy kókuszzsírt, kakaóvajat, gheevajat, extra szűz olívaolajat vagy az avokádópürét. Az olívaolaj akkor is szóba jöhet, ha krumplipürét akarunk készíteni, avokádókrémmel pedig megkenhetjük a pirítósunkat.

10 élelmiszer, amelyről nem tudta, hogy rossz álmokat hozhat

A horrorfilmek, a tévében látható bűncselekmények, egyes gyógyszerkészítmények és a stressz is okozhat rémálmokat. Ez tiszta sor. De azt vajon tudta, hogy bizonyos ételek és élelmiszerek is csökkenthetik az alvásminőséget?

Bizonyos ételek és élelmiszerek csökkenthetik az alvásminőséget Forrás: Shutterstock

Valószínűleg hallott már róla, hogy a fűszeres és csípős ételek rémálmokat okozhatnak. Sőt, talán meg is tapasztalta. A Frontiers in Psychology folyóiratban közzétett tanulmány alá is támasztja ezt a feltételezést.

Top 3 zseniális, mégis egyszerű konyhai trükk - videó

Imádjuk a konyhai trükköket! Némelyik annyira zseniális, mégis olyan egyszerű, hogy folyton azt kérdezgetjük magunktól: nekünk hogy nem jutott eddig eszünkbe?

Az ország legnagyobb sajtjára pályázik Bodrogkeresztúr

Negyvenkilós francia sajtot, úgynevezett comte sajtot készít Hegedűs Imre sajtmester Bodrogkeresztúron a szeptember végi Mindszent Havi Mulatságra. Új Guinness-rekord talán nem születik, de az érdeklődőknek így is nagy élmény lesz, hiszen elejétől a végéig részt vehetnek a készítésben.

Mit ehetnek az űrhajósok?

Fontos, hogy az űrhajósok étkezése kellően változatos és egészséges legyen. Az űrállomáson tartózkodó űrhajósok mintegy száz különböző ételből választhatnak. Mind előre elkészített, fagyasztott, illetve szárított, és legalább két év a megengedett tárolási ideje.

Kíváncsi a „Tényleg egészségtelen ételek vásárlására ösztönöznek a szupermarketek?" című cikkünkre is? Akkor lapozzon tovább!