Ez lett idén Budapest desszertje

Vágólapra másolva!
A Bolka Desszert Butik őszibarackos-mandulás süteménye lett idén Budapest desszertje, amelyet először a 9. Édes Napok Budapest csokoládé- és édességünnepen kóstolhat meg a közönség péntektől vasárnapig a Szent István-bazilika előtt.
Vágólapra másolva!

A Magyar Csokoládé és Édesség Szövetség (Csésze) tavaly írta ki először a Budapest desszertje versenyt.

Ebben az évben is magas színvonalú édességek érkeztek.

A zsűrizéskor a legfontosabb szempont az volt, hogy a nyertes termék finom legyen, de szintén fontos cél, hogy a magyar cukrászati hagyományok ismét az érdeklődés fókuszába kerüljenek.

A Bolka Desszert Butik őszibarackos-mandulás csodája lett Budapest desszertje Forrás: Bolka Bonbon

A Budapest desszertje verseny aktuális tematikáját mindig az előző győztes határozhatja meg: idén ez a barack és a mandula volt. A zsűrizés vakon zajlott, a bírálók is csak a pontszámok összesítése után ismerték meg a győztes személyét.

A nyertes desszertet az Édes Napokon lehet majd megkóstolni szeptember 13. és 15. között.

Az Édes Napok mintegy 70 kiállítót vonultat fel a Szent István téren, a fesztivál gasztroszínpadán pedig óránként más-más cukrászmester tart bemutatót. Csak magyar cukrászdák, csokoládé- és édességmanufaktúrák termékeivel találkozhatnak a látogatók.

Háfra Kati, a Bolka Desszert Butik tulajdonosa elmondta:

A desszert alapja egy Sacher-típusú piskóta mandulaliszttel, karamellás csokoládéval, a mandulás krém alapja pedig a fehér csokoládé, „félúton" egy mousse és egy főzött krém között. A sütemény belseje kétféle őszibarackkompót: az alsó, bazsalikomos rétegre egy klasszikus állagú és ízvilágú kompót kerül.