Összefognak a budai vendéglátásért, előszőr húslevessel és velőscsonttal

Vágólapra másolva!
Tizenkét budai étterem étterem közös projektbe fogott, melynek célja, hogy a klasszikus budai vendéglátást, a magyar ételeket népszerűsítsék egy egész éves kampány keretében, tematikusan. 
Vágólapra másolva!

A békebeli magyar konyha népszerűsítése

A Kés-Villa-Buda egy, a budai éttermeket tömörítő mozgalom, mely elsődlegesen a budai, polgári vendéglátás és a magyar konyha népszerűsítését tűzte ki céljául.

Az alapötlet: a békebeliséget – már ami a rá jellemző étkezési kultúrát, nosztalgikus légkört illeti – visszahozni a divatba.

illusztráció Forrás: www.pixeltaster.com

Így írják le közleményükben: „Szeretünk vasárnap húslevest enni, fokhagymás pirítóssal érkező velőscsonttal. Rántott bordát krumplipürével, tejfölös uborkasalátával. Füstölt csülkös bableves után jó a túróscsusza sok pörccel. Ugyanakkor a kovászosuborka-krémlevest követően sem ördögtől való a pacal. Desszertnek pedig somlói vagy mákos guba, esetleg madártej."

Ennek a létjogosultságát, értékeit három csoportnak akarják megmutatni:

  1. a fővárosi (nem csak Budán élő) embereknek
  2. a Budapesten hétvégéket töltő hazai közönségnek (különös tekintettel a családokra),
  3. a külföldi turistáknak, akik keresik az autentikus magyar éttermeket, ahol magas színvonalú vendéglátásban lehet részük.

A közleményükben arról írnak, hogy a mozgalomban részt vevő éttermeknek

alapérték a hazai alapanyagok előnyben részesítése, a tradíció tisztelete, az udvarias kiszolgálás és az elégedett, visszatérni kívánó vendég.

illusztráció Forrás: www.pixeltaster.com

Ezek az éttermek álltak össze

A projekt ötlete a Jardinette vendéglő tulajdonosához, Kálmán Zoltánhoz köthető, aki régóta szerette volna már a budai éttermeket egyesületbe tömöríteni a fentiek szellemében. A mára egyesületté vált Kés-Villa-Buda elnökségi tagjai: Kálmán Zoltán (Jardinette), Haris Gergő (Mezzo Music Restaurant), Hegedűs János (Budai Gesztenyés Nagyvendéglő) A szerveződést Budavári Dóra és Németh Richard gasztro-kommunikációs tanácsadók segítik.

A Kés-Villa-Buda alapítótagjai:

  • Jardinette
  • Budai Gesztenyés Nagyvendéglő
  • Mezzo Music Restaurant
  • Spíler Buda
  • Náncsi néni vendéglője
  • Földes Józsi vendéglője
  • Hadik
  • Schieszl Vendéglő és Borház, 1896
  • Émile
  • Kéhli
  • Pasarét Bisztró
  • Promontor Kertvendéglő

A Kés-Villa-Buda októberi témája: a húsleves (és a velőscssont)

A projektben résztvevő egyesületi tagok minden hónapban kidolgoznak egy közös témát, amelyre mind a közösségi médiában, mind az éttermük állandó vagy időszakos kínálatában felhívnák a figyelmet. Ételek, alapanyagok, történelmi emlékek, történelmi alakok – ezen kategóriák adják majd a témákat.

illusztráció Forrás: www.pixeltaster.com

A Kés-Villa-Buda első ilyen, mindenki számára jól ismert témája a húsleves. A tyúkból, a kakasból, a marhából, vagy a fácánból készített húsleves, amit ki porcelánban, ki zománcos fazékban tálal, de ami egyszerre tud a mindennapi vagy akár az ünnepi étkezések alapvető fogása lenni.