Hányféleképpen készíthetünk tócsnit?

2019.10.09. 11:39

Gyerekként – és néha még ma is – gyakran noszogatoma nagymamát szempillarebegtetve, hogy készítsen nekem mackot. Tepsiben sütve, jó disznózsírral. A fogás érdekessége, hogy amikor azt mondom, hogy macok, kevesen értik, viszont, ha elkezdem felsorolni a legismertebb neveit, mint a görhöny, a tócsni vagy lapcsánka, máris tudják, miről van szó. Vannak, akik tepsiben sütik, ahogy a nagymamám is, ám vannak, akik serpenyőben, mint a palacsintát. Akárhogy hívjuk és akárhogy csináljuk, egy valami közös minden macokban: finom és olcsó.

Az a legcsodálatosabb benne, hogy számos módon variálhatjuk az alapanyagot. A legtöbben reszelt krumplival, némi liszttel, sóval, tojással készítik és valamilyen zsiradékban sütik ki. Ám ahány ház, annyi szokás.

Van, ahol finomabbra, máshol durvábbra reszelik a krumplit, egyesek zsírban sütik ki, mások olajban, olyan is akad, aki a tepsire esküszik, mert nem kell órákat görnyedni a tűzhely fölött, míg mások inkább a serpenyőben való elkészítését preferálják.

Persze nemcsak az elkészítésben és az összetevőkben vannak különbségek, hanem a tálalásban is. Ehetjük magában, valamiféle szósszal, esetleg úgy, mint a lángost: tejföllel és fokhagymával.

Forrás: Halmos Mónika

Hányféle tócsni létezik?

A burgonyásat már jól ismerjük, emellett azonban készülhet még tökből, cukkiniből vagy almából hagyományos módon. Vagy: a krumplis alaphoz hozzákeverhetünk némi aprított gombát, tepertőt vagy bármilyen húst.

Ebben az esetben még finomabb tejföllel és sajttal tálalva.

Ha imádjuk a fűszeres ételeket, akkor ne csak sót tegyünk a tócsniba, hanem például borsot, fokhagymát vagy hagymát is. Jól illik hozzá még a kakukkfű és a tárkony, de az ízlésünknek megfelelően bármilyen fűszerrel próbálkozhatunk.

Keverhetünk a "tésztájába" továbbá aprított spenótlevelet, más reszelt zöldséget vagy gyümölcsöt, esetleg reszelt sajtot, aprított szalonnát, de akár egy kis túrót is például az almás tócsnihoz.

Próbáljuk ki a hagyományos receptet!

Forrás: Halmos Mónika

Tócsni

Hozzávalók:

  • 600 g burgonya
  • 1 gerezd fokhagyma
  • őrölt bors
  • 2 tojás
  • 100-150 g liszt
  • disznózsír a sütéshez

Elkészítés:

Reszeljük le a megtisztított burgonyát.
Sózzuk és borsozzuk meg, adjuk hozzá az összetört fokhagymát és a tojást.
Fokozatosan adjuk hozzá a lisztet és dolgozzuk jól össze.
Melegítsük elő a disznózsírt és süssük meg ropogósra.
Fogyaszthatjuk magában, vagy fokhagymával és tejföllel, esetleg csiliszósszal.

TOVÁBBI ÉRDEKES CIKKEK, RECEPTEK AZ ORIGO GASZTROROVATÁBAN: