Fánkok a világ körül: csontvelővel töltött és arannyal bevont

fánk
Vágólapra másolva!
A fánk imádnivaló. Lekvárral, porcukorral, töltve vagy töltelék nélkül, csokoládéval, esetleg pudinggal – mindegy, csak fánk legyen. A legtöbb nemzet a maga képére formálta, és kitalálta saját receptjét és ízesítését. Nem hittük volna, de léteznek olyan fánkok a világon, amiket talán nem szívesen ennénk meg.
Vágólapra másolva!

Az egyik ilyen a Krispy Kreme nevű cég nevéhez köthető, akik úgy döntöttek, újragondolják a mi édes fánkunkat, és egy darált hússal, sajttal és szósszal tálalt zsíros szörnyeteggé változtatták. Mint egy elfuserált hamburger.

A Luther Burger csodafánkja is megdöbbentő: kacsamájjal és lekvárral töltik.

Úgy tűnik, a Dunkin' Donuts még ezt is felül tudta múlni, ugyanis az egyik reggel így kelhettek fel a cégnél: Tudjátok, hogyan lenne igazán finom a fánk? Ha tengeri moszattal és sertéshússal megszórva tálalnánk.

Így született meg a fánk csiliolajas mázborítással, rajta szárított hús- és hínárdarabokkal és -porral.

Szintén az ő nevükhöz köthető a kimchis fánk. A kimchi a koreai savanyú káposzta, és fogalmunk sincs, mi a köze a fánkhoz.

Forrás: Shutterstock

Hasonlóan furcsa a S'moracha, amely úgy néz ki, mint a rendes fánk. Mindenféle finom, édes dologgal van borítva, csokoládéval, pillecukorral és Graham-keksszel töltötték meg, és...

nyelvet perzselő ázsiai csípős szósszal tálalják.

Úgy tűnik, a kulináris kreativitás fővárosa mégis New York, ahol a The Donut Project karöltve a Hudson & Charles Butcher Shoppal megálmodta a csontvelős fánkot, ami pontosan az, aminek hangzik.

A desszert csokoládéval és marhacsontvelővel van megtöltve.

A hasonlóan New York-i székhelyű Manila Social Club csinált egy fánkot, aminek darabját 100 dollárért árulja. Ez körülbelül 30 000 forint. Mi teszi olyan drágává? Az aranybevonat. A fánk a szokásos tésztából készül, krémszerű töltelékkel, viszont a külsejét ehető arannyal vonják be.