Nyitott pincékben ihat bort, mustot és murcit

Vágólapra másolva!
Az etyeki Újhegyen nyitott pincékkel és ínycsiklandó ételekkel várnak minden kedves vendéget. Ebben az időszakban a legnemesebb borok mellett mustot és murcit is lehet kóstolni.
Vágólapra másolva!

Az etyeki gazdák már leszedték a szőlőt, de a rendezvény szervezői azt ígérik, hogy élményeket azért mindig bőven lehet szüretelni a Gasztrosétányon. Sőt ennek az időszaknak külön előnye, hogy nem csak szép borokat, hanem mustot és murcit is lehet kóstolni.

Forrás: Etyeki Piknik Facebook

Persze nemcsak inni lehet, hanem a bendőnket is megtölthetjük a kemencés finomságoktól kezdve a csülkös rétesen és a szilvás gombócon keresztül a rumos-meggyes gesztenyetortáig.

Természetesen lesz zene, meglátogathatunk egy parasztudvart, sőt e-bike-ot is bérelhetünk, hogy azon barangolhassuk be Etyek tájait.

Az Őszi Gasztrosétát október 19. és 20. között tartják Etyeken.