Négy túlértékelt étel, amiket nem érdemes fogyasztani

2019.10.13. 14:06

Úgy tűnik, mintha minden héten hozzáadnának egy tételt a túlnépszerűsített szuperételek listájához. Néhányuk tényleg csodával határos egészségügyi tulajdonságokkal bír, ugyanakkor van közöttük néhány, amit nem baj, ha figyelmen kívül hagyunk.

Manapság a táplálkozás nagyon kimerítő. Nehéz megválasztani, mikor mit és hogyan együnk. Főleg mivel a szakemberek véleménye továbbra is ellentmondásos számos alapanyagot illetően. Hasonlóan vagyunk a szuperételekkel is: vannak, akik népszerűsítik, míg mások nem tartják olyan fontosnak.

De mi egyáltalán a szuperétel? Azokat az élelmiszereket, alapanyagokat szokták ezzel a névvel illetni, amelyek tápanyagprofiljuk miatt kiemelkednek a többi közül.

Bárhogy is, valóban van néhány olyan szuperételnek kikiáltott élelmiszer, amelyet nem baj, ha figyelmen kívül hagyunk.

Forrás: Shutterstock

1. Gránátalmalé

Azért olyan népszerű, mert csökkenti az oxidatív stresszt a szervezetben. Ugyanakkor gyulladásgátló tulajdonságait csak állatokon vizsgálták és nem volt meggyőző bizonyíték. Sőt, a gyümölcslé, főleg a bolti, tele van cukorral.

Helyette érdemes kipróbálni például a friss áfonyát, ami itthon is megterem.

2. Csontleves

Vannak olyan élelmiszerek, amelyek elengedhetetlenek a bél egészsége szempontjából. A csontlevest is ilyennek mondják, holott jobb választás a normál húsleves. Ám valójában sokkal többet tehetünk a beleinkért,

ha napi rendszerességgel fogyasztunk rostban gazdag élelmiszereket, mint a zab, a gyümölcsök és zöldségek.

3. Acai bogyó

Ez a bogyó leginkább Dél-Amerikában népszerű, de már lassan az egész világot behálózza. Tele van antioxidánsokkal, amelyek a szakértők szerint csökkentik bizonyos rákfajták kialakulását.

Ugyanakkor a málna és a szeder ugyanolyan antioxidánsokat tartalmaznak,

ráadásul ezek legalább hazaiak, sőt akár a kertünkben is megteremhetnek.

+1. Golyóálló kávé

A vajjal és kókuszolajjal készült kávé nagy népszerűségnek örvend az utóbbi időben. Még akkor is, ha picit furcsán hangzik. Úgy hiszik, hogy energiát ad és javítja a kognitív funkciókat. Ennek bizonyítására nem áll rendelkezésünkre túl sok kutatás. Ha reggelire a kávé mellé vajas pirítóst vagy tojást készítünk egy tál friss salátával, akkor nagyjából ugyanazt az eredményt érjük el.

Ugyanakkor azt is érdemes megjegyezni, hogy egy szuperételnek nevezett élelmiszer sem képes csodát tenni.

A legjobb, ha ezeket is változatosan, egy kiegyensúlyozott táplálkozás részeként fogyasztjuk. Sőt, ha tehetjük, válasszuk a friss hazai alternatívákat a külföldről behozott élelmiszerek helyett. Még mindig ezzel tehetünk a legtöbbet az egészségünkért.

TOVÁBBI ÉRDEKES CIKKEK, RECEPTEK AZ ORIGO GASZTROROVATÁBAN: