Megtudtuk, miért érdemes rendszeresen diót fogyasztani

dió
Vágólapra másolva!
A múlt hét igen tanulságos volt számunkra. Kiderült többek között, hogy miért érdemes rendszeresen diót enni, melyik lett az ország legfinomabb sajtja, illetve, hogy az olaszok bablevese egy tésztaétel. Beszéltünk a tökvásárlás veszélyeiről, ananászos palacsintát készítettünk, majd megtanultunk néhány 10 másodperces trükköt, hogy még finomabb legyen a humusz. Heti gasztro-összefoglaló.
Vágólapra másolva!

Hogyan marad ropogós a savanyú uborka?

Vajon mi lehet az a titkos hozzávaló, amelynek köszönhetően szép zöld, ráadásul finom ropogós marad a savanyú uborka? Nagymamáink pontosan tudják, és azok a lányok és unokák is, akikre átszállt az örökség.

Miért számít csoda alapanyagnak a méz?

A méz a cukor természetesebb alternatívája, az ókori civilizációk gyógyításra is használták. Elsősorban fertőzött sebeket, gyomor- és bélproblémákat, illetve májproblémákat kezeltek vele. Manapság már azt is tudjuk, hogy fitotápanyagokban gazdag, gyulladásgátló és antioxidánsokat is tartalmaz.

A méz gyakran válik hamisítás áldozatává Forrás: Shutterstock

A méz egy tápláló, édes finomság, amelyet a méheknek köszönhetünk. Színe a készítéséhez használt virágnektártól függ; a különböző színű méz különböző tulajdonságokkal rendelkezik. A sötétebb ízesebb és magasabb benne az antioxidánstartalom, míg a világosabb enyhébb aromájú és alacsonyabb az antioxidánstartalma.

10 másodperces trükkök, hogy még finomabb legyen a humusz

A humusz egészséges és ízletes, hihetetlenül könnyű elkészíteni. Ugyanakkor nem mindenki szereti. Ezekkel a trükkökkel azonban még jobbá tehetjük az ízét, hogy még azok is beleszeressenek, akik eddig ki nem állhatták.

6 ok, amiért a diónak az étrendünk részének kellene lennie

Az emberek már régóta szuperételnek tekintik a diót. Olyan alapvető tápanyagok vannak benne, mint a kalcium, a vas, a fehérje és a B6-vitamin. És ez csak egy ok a sok közül, amiért ajánlott a rendszeres fogyasztása.

Forrás: Pexels

A dió nagy mennyiségben tartalmaz Ómega-3 zsírsavat – ez egy egészséges és fontos zsír, amely nélkülözhetetlen a kiegyensúlyozott étrendhez. Az Ómega-3 zsírsavak többek között csökkenthetik a gyulladások kialakulását a szervezetben.

Az olaszok bablevese egy tésztaétel: pasta e fagioli

A Pasta e fagioli azon kevés ételek egyike, amely egyesíti Olaszországot: a két fő alapanyagot, a tésztát és a babot. Nemcsak a helyi szakácsok, de még a családok is ezerféleképpen készítik.

Erre nagyon figyeljen, ha tököt vásárol, hogy elkerülje a mérgezést

Egyre népszerűbb ősszel a sütőtökfogyasztás és október végén a halloweentök faragása, ugyanakkor míg az előbbiek finom csemegék, addig a dekorációs célra szánt tökök közül nem mindegyik ehető és már kis mennyiségben is komoly rosszullétet okozhatnak.

A tökfélék családjába mintegy 900 faj tartozik Forrás: Origo

A NAK közleménye szerint a sütőtöknek a köznyelvben a téli tököket nevezik, amelyeket biológiai érettségükben szednek le, vagyis a bennük levő magok szaporításra alkalmasak. Kiemelték, hogy amit a zöldségesek, áruházak általában halloween-tök néven árulnak, az biológiailag a cukkini, a patisszon és a spárgatök rokona.

Hat szokatlan módja a karfiol felhasználásának

A múlt szezonban a karfiolrizs és a karfiolpizza volt a sztár, ezúttal azonban újabb szokatlan ételek születtek a karfiol felhasználásával.

Búcsúztassuk az októbert tökös ételekkel

A halloweent egyre többen – főként fiatalok – ünneplik már Magyarországon is. Jó alkalom egy kis szórakozásra, amikor a borúsabb időjárás esetleg lehangoltabbá tesz minket.

Ananászos palacsinta percek alatt, ahogy még soha nem készítette

Desszertek jönnek és mennek, újabbnál újabb finomságok kerülnek a rajongás középpontjába, egy valami azonban örök: a palacsinta. Lehet, hogy néha már a könyökünkön jön ki, de úgyis visszatérünk hozzá, mert élni nélküle nem lehet. Főleg, készítjük. ha ezzel a könnyed csavarral készítjük.

Kíváncsi, melyik az ország legjobb sajtja? Lapozzon tovább!