Három diétás snack Indiából

húsvéti falatok
A kókuszgolyó is lehet egyészséges
Vágólapra másolva!
A Diwali az indiaiak egyik legnagyobb ünnepe, amely általában újhold napjára esik. Ezen az estén lámpásokat gyújtanak és kiteszik őket az ablakba. Így Laksami istennő gazdagságot és jólétet visz nekik a házhoz. Az ünneppel járó eszem-iszom persze jelentősen veszélyezteti a kalóriákat, hiszen az ünnepi hangulat egészen október 29-ig kitart.
Vágólapra másolva!

Ugyanakkor úgy tartják, hogy az ünnepi kényeztetés is lehet egészséges és gyakran készítenek ennek megfelelően snackeket. Ezúttal az indiaiak kedvenc Diwali-desszertjeinek egészségesebb, kalóriabarátabb alternatíváját hoztuk el.

Sült Namak Para

Ez a leghíresebb teasnack Indiában. Azt mondják, hogy minden indiai házban van egy tál tele ilyen sós finomságokkal.

Hozzávalók:

  • 1 és ½ csésze teljes kiőrlésű liszt
  • ½ csésze finomliszt
  • ½ teáskanál sütőpor
  • ½ csésze ghee
  • ½ teáskanál királykömény

Elkészítése:

Keverjük össze a két lisztet és a sütőport, morzsoljuk hozzá a gheet.
Adjuk hozzá a sót és a királyköményt, majd annyi vizet, hogy a tészta kemény legyen és összeálljon.
Fedjük le a tésztát és hagyjuk egy kicsit pihenni.
Melegítsük elő a sütőt 200 fokra.
Szórjunk lisztet egy sima felületre, tegyük rá a tésztát, nyújtsuk ki és vágjunk belőle egy centiméter széles csíkokat.
Ezután átlósan is vágjuk be, így gyémántalakú formákat kapunk.
Kenjünk ki egy sütőlapot egy kevés olajjal, lisztezzük meg és tegyük ré a gyémántformákat.
Süssük 15-20 percig, majd, ha elkészült tároljuk légmentesen záródó edényben.

A következő receptért lapozzon tovább!