Vágólapra másolva!
Az elfogyasztott ételek hatással vannak a test hőmérséklet-szabályozására. Azok az élelmiszerek, amelyen több zsírt, fehérjét és szénhidrátot tartalmaznak, az emésztés folyamán felmelegítik a testet. Nem véletlen, hogy a kánikulában inkább a magas víztartalmú alapanyagok fogyasztását ajánlják, mint a cukkini, a mangó vagy a görögdinnye. De mi a helyzet akkor, ha tombolnak a mínuszok?
Vágólapra másolva!

A legtöbb élelmiszer, amelyet elfogyasztunk, hőt termel a testben tekintve, hogy a megemésztéséhez időre és energiára van szükség. A táplálkozástudós és fiziológus, Ritesh Bawri szerint, az ételek hatással vannak ránk.

Ha az élelmiszer elfogyasztása után a test hőmérséklete megemelkedik, azt termogenezisnek hívják.

A gyökérzöldségekről köztudott, hogy hőt termelnek. Ide tartozik például a burgonya, a sárgarépa vagy az édesburgonya. Ezeknek a zöldségeknek a megemésztése során a testnek több energiára van szüksége. Hasonlóan a hagymához, a fokhagymához, a csípős, fűszeres ételekhez.

A gyökérzöldségekről köztudott, hogy hőt termelnek Forrás: Shutterstock

Természetesen a forró italok is növelik a testhőmérsékletet. A táplálkozási szakemberek egyetértenek abban, hogy ez jó dolog. Hiszen a testhőmérséklet enyhe megemelkedése, amelyet az étkezés vagy a testmozgás vált ki,

kedvezőtlen környezetet teremt a testben a kórokozóknak.

Persze nem szabad elfeledkeznünk a spenótról, a babról, a brokkoliról, a mangóról, a banánról, az almáról, a narancsról, a pisztáciáról, a földimogyoróról, az olajbogyóról, a borsról, a kesudióról, a szilváról, a tojásról, a padlizsánról, a lencséről, a retekről és a barna rizsről se. Ezek is mind hőt termelnek a testben.

Ugyanakkor ez nem azt jelenti, hogy egész télen csak ezeket kell ennünk.

Mivel nehéz megemészteni őket, túlzott fogyasztásuk gyomorproblémákhoz vezethet. A mértékletesség az egészség megőrzésének kulcsa. Étkezzünk továbbra is változatosan, és ha egy kis melegérzetre vágyunk, akkor kapjunk be egy kis marék kesudiót, másnap legyen tojás a reggeli, harmadnap pedig padlizsán az ebéd.