Jön az idei év legnagyobb Kárpát-medencei borkóstolója

2019.11.30. 21:58

Idén újra megrendezik a BORmedencét, a Kárpát-medencei borok ünnepét. Ez 2019 legnagyobb Kárpát-medencei kóstolója, amit a számok is bizonyítanak: 50 kiállító, 14 történelmi régió, több mint 150 tétel, 2+2 mesterkurzus a Festetics Palotában, december 7-én.

A Magyar BOR Intézet és Kárpát-medencei partnerszervezetei évek óta tevékenykednek a Kárpát-medencei magyar-magyar kapcsolatokért, illetve a Kárpát-medencei magyar borkultúra népszerűsítéséért. Fő célja, hogy a Kárpát-medence határtalan borkultúráját, különféle régióit bemutassa – elsősorban hagyományos szőlő- és borfajtáinkat állítva a középpontba.

A 2018-as eseményen készült felvétel.Forrás: Magyar BOR Intézet / Facebook

2017 decemberében szervezték meg első alkalommal a BORmedence – borok, ízek, élmények a Kárpát-medencéből borkultúra eseményt, idén pedig immár harmadik alkalommal kerül megrendezésre a kóstoló, most december 7-én, 15-22 óra között, belvárosi helyszínen, a Festetics Palotában.

Pillanatkép 2018-bólMagyar BOR Intézet / Facebook

Idén is meghívnak egy-egy anyaországi és egy külhoni községet vagy régiót mint a rendezvény díszvendégeit. Ez nem csak a borok terén, de a zenében, gasztronómiában is megmutatkozik.

A 2019-es díszvendégek:
- Külhon: Garam mente (Felvidék),
- Belhon: Somló hegy (Balaton Borrégió)