Tudta, hogy a banán nem nyersen a legfinomabb?

2019.12.08. 08:52

A banán valószínűleg az egyik leggyakrabban vásárolt gyümölcsök közé tartozik. A sorsa általában ugyanaz: megesszük nyersen, elfeledkezünk róla és hagyjuk megbarnulni, vagy felkarikázzuk és mehet a joghurtba. Talán készítünk belőle egy banánkenyeret. Ugyanakkor megsütni vagy megpirítani nem biztos, hogy eszünkbe jutna.

Hogyan süssük meg a banánt?

Először melegítsük elő a sütőt 150 fokra. Tegyünk 4-6 hámozatlan banánt egy sütőpapírral bélelt sütőlapra. Villával szurkáljuk be a bőrét, majd süssük 20-25 percig. Vegyük ki, amikor a bőre fekete és fényes lesz. Hagyjuk kihűlni, távolítsuk el a héját és már fogyaszthatjuk is, vagy hozzáadhatjuk például a palacsintatésztához.

A másik módja, hogy előmelegítjük a sütőt 95 fokra, ezután meghámozunk és vékonyra szeletelünk 6-8 banánt. Forgassuk meg citromlében és tegyük egy sütőpapírral kibélelt tepsire. Süssük két órán át, fordítsuk meg egy spatula segítségével, majd süssük további 60-90 percet.

Így készül a finom banáncsipsz.

Forrás: Shutterstock

Hogyan süssük karamellöntettel?

Egyszerűen csak vágjunk ketté hosszában néhány banánt. Ezután egy közepes edényben olvasszunk fel 2-3 evőkanál vajat, keverjünk hozzá ¼ csésze barna cukrot és ½ teáskanál fahéjat. Amint a keverék besűrűsödik, tegyük bele a banánszeleteket. Süssük 4-5 percig, amíg a keverék finoman bevonja, illetve a banán is megpuhul.

Hogyan készül belőle tea?

Azt mondják, hogy a banántea magnéziumban gazdag és segíti a minőségi alvást.

A banántea elkészítéséhez forraljunk fel egy kisebb fazék vizet. Ezután vágjuk le egy banán mindkét végét, de ne pucoljuk meg, csak óvatosan tegyük a forrásban lévő vízbe. Hagyjuk benne körülbelül 10 percig, szűrjük le és már fogyaszthatjuk is.

Hogyan grillezzük meg?

Melegítsük be a grillt, közben szeleteljük fel a banánt hosszanti irányba úgy, hogy a héját rajta hagyjuk.

Kenjük meg citromlével a vágott oldala mentén, majd szórjuk meg barna cukorral és fahéjjal.

Tegyük az olajozott rácsra és grillezzük 3-4 percig. Fogyaszthatjuk fagylalttal vagy tejszínhabbal.

Hogyan pirítsuk meg?

Egy serpenyőben olvasszunk meg 1 evőkanál kókuszolajat, 1 evőkanál mézet és keverjünk bele 1 teáskanál fahéjat, meg egy csipet sót. Ezután karikázzuk fel a banánt vastagon, majd pirítsuk meg a mézes keverékben. Oldalanként körülbelül 2-3 perc. Egyszerű édesség vagy feltét a mogyoróvajas pirítósra.

TOVÁBBI ÉRDEKES CIKKEK, RECEPTEK AZ ORIGO GASZTROROVATÁBAN: