Lerántottuk a leplet az újévi gasztrobabonákról

2020.01.06. 08:40

A múlt hét a várakozásról, a szilveszteri buli megtervezéséről és a pihenésről szólt. Míg főtt a lencse, mi lerántottuk a leplet a legnépszerűbb újévi babonákról, összegyűjtöttük 2020 legjobb receptjeit mindössze három hozzávalóból, illetve jalapenós koktélt kortyolgattunk. És ez még nem minden! Azt is megmutattuk, hogyan tudja felhasználni a maradék mézeskalácsot, hogy ne menjen kárba. Gasztro-összefoglaló.

Elvesztette a Michelin-kalauz elleni perét az egykor háromcsillagos francia séf

Marc Veyrat híres francia séf elvesztette perét a Michelin francia étteremkalauz ellen, amelyet azért indított, mert La Maison des Bois nevű étterme idén csak két csillagot kapott a korábbi három helyett.

Szilveszteri gasztrobabonák: mit együnk és mit ne?

Évszázadokon át minden kultúrában voltak szokások és babonák, amelyek a szilveszterhez vagy az új évhez kapcsolódtak – így van ez manapság is. Hiszen még mindig lencsével köszöntjük az új évet a gazdagság reményében, szilveszter napján pedig csirkét sütünk, hogy elkaparja az előző év bajait.

Spanyolországban nem pezsgővel várják az éjfélt, hanem szőlőszemekkelForrás: Shutterstock

Amit ehetünk december 31-én, azt már nem ehetjük január 1-jén. Az év utolsó napján szabad enni csirkét, halat, vadat és pulykát is, ám az év első napján már nem. A csirke elkaparja a szerencsét, a hal elúszik vele, a vad elszalad vele, a pulyka pedig haragot hoz, ha január 1-jén esszük.

Lenne elég bátorsága megkóstolni ezt a koktélt?

A jalapeno valószínűleg nem az első dolog, ami eszünkbe jut, ha koktélt készítünk. Csípősségükkel azonban egy teljesen új ízt visznek az édes koktélba. Kiegyensúlyozza az ananász lédús, trópusi aromáját, az eredmény pedig egy könnyű ital lesz – annak, aki bírja a csípőset.

Íme a bizonyíték, hogy a mi teakészítési szokásunk unalmas

Teát először Kínában ittak a gyógyító tulajdonságaik miatt. Egy kínai legenda szerint Shennong kínai császár meglátta, hogy egy tealevél hull a vízébe, mire az elszíneződik. Azóta a tea az életünk szerves része, összekapcsolódott a pihenéssel, az örömmel és a hagyományokkal. Ugyanakkor a világon majdnem mindenhol másképp fogyasztják, mint amit mi itthon megszoktunk.

A matcha a 12. század óta része a japán kultúránakForrás: Shutterstock

Kínában a teázás az életmód része. Az ország sokszínű éghajlata különösen támogatja a teanövény növekedését. A Cha Dao, a teakészítés művészete, szorosan összekapcsolódik a kínai filozófiával, az egyensúllyal és a harmóniával. A kínai emberek számára a teafogyasztás sokkal több, mint a tealevelek forró vízben való áztatása.

Már lehet nevezni a gyulai Kézműves Sörfesztivál sörversenyére

Elindult a nevezés a Central European Beer Awards-2020 elnevezésű sörversenyre, amelyet jövő nyár elején a gyulai Kézműves Sörfesztivál keretében rendeznek meg. A szervezők keresik Magyarország legjobb kisüzemi sörét és a legeredményesebb kisüzemi főzdéjét.

Mi legyen a megmaradt mézeskalácsból?

Bár imádjuk az ünnepi mézeskalácsot, bizony előfordul, hogy túlesszük magunkat vele. Végül az új év kezdetére már a könyökünkön jön ki az édes sütemény, pedig jócskán van még belőle a kamrában.

2020 legjobb receptjei mindössze három hozzávalóból

Mit akarunk hallani mindannyian egy fárasztó nap után, korgó gyomorral? Azt, hogy lehetséges percek alatt, villámgyorsan ételt varázsolni a hasunkba. Nem kell órákat sürögni a konyhában, talpalni fáradtan, ezek a receptek olyan hihetetlenül gyorsan készen vannak, hogy csak pislogunk.

TOVÁBBI ÉRDEKES CIKKEK, RECEPTEK AZ ORIGO GASZTROROVATÁBAN: