Finom ebéd olcsón: pásztortarhonya

pásztortarhonya
Vágólapra másolva!
Tegyük a szívünkre a kezünket: van finomabb a jó magyar, parasztos ételeknél? Aligha. Egyszerűen nem lehet nem imádni! A pásztortarhonya ráadásul azért is nőtt úgy a szívünkhöz az évtizedek során, hiszen mindig kihúzott minket a bajból, ha a hónap végén nem volt mit a tejbe aprítani. A legjobb benne, hogy olcsón és gyorsan kerülhet isteni fogás az asztalra.
Vágólapra másolva!

Pásztortarhonya

Hozzávalók:

  • 150 g szalonna
  • 2 hagyma, apróra vágva
  • 250 g tarhonya
  • 400 g jó minőségű füstölt kolbász
  • 1 kg krumpli
  • 1 teáskanál fűszerpaprika
  • só és bors
  • savanyúság a tálaláshoz, a legjobb a savanyú uborka

Elkészítés:
Kockázzuk fel a szalonnát, majd olvasszuk ki a zsírját. Ha nem elég a zsír, tegyünk még hozzá, és pirítsuk meg rajta a hagymát.

Vegyük le a tűzről, amint a hagyma áttetszővé válik, és keverjük hozzá a fűszerpaprikát. 1-2 perc keverés után forgassuk át benne a tarhonyát is.

Tegyük vissza a tűzre és öntsünk bele annyi vizet, hogy ellepje. Szórjuk bele a felkockázott krumplit. Sózzuk és borsozzuk ízlés szerint.

Miután felkarikáztuk a kolbászt, azt is tegyük bele a fazékba. Tegyük rá a fedőt és forraljuk fel.

Vegyük le a tüzet és főzzük tovább, amíg a vizet felszívja a tarhonya. Közben folyamatosan figyeljük, hogy maradjon egy kis szaftja.

Tálaljuk savanyúsággal és friss kenyérrel.