Ezt eszik a sztárok az Oscar-gálán

Oscar-díj
Vágólapra másolva!
Idén a hollywoodi Oscar-gála is zöldebb lesz a szokásosnál, Wolfgang Puck, a ceremóniát követő kormányzói bál főszakácsa 70 százalékban növényi alapú fogásokkal várja majd vasárnap este az éhes sztárokat.
Vágólapra másolva!

– mondta el a hétvégén a 70 éves osztrák-amerikai séf, aki 26 éve főz az Oscar-gála sztárjaira.

Az amerikai filmakadémia kormányzóinak báljára 1500 vendéget várnak, köztük az este friss Oscar-díjasait. A több ezer adag étel közül a vegetáriánusok egyebek mellett grillezett karfiolt,

édesburgonyatempurát, vadgombás bolognait és avokádós pirítóst választhatnak.

Puck, aki maga nem vegetáriánus, elmondta, hogy az általa vezetett éttermekben Beverly Hillstől Las Vegason át Szingapúrig kaphatóak húsételek, és most is főleg az inspirálta, hogy szeretné, ha mindenki jól lakna és jól érezné magát az estén. Hozzátette: bár a szervezők elég későn szóltak erről a kívánságukról, nem okozott gondot neki, hogy idén több vegetáriánus étellel készüljön, mert különböző éttermeinek szakácsai segítettek neki ötleteikkel.

Csokoládéval bevont Oscar-szobrok Forrás: Antonio Diaz

Az idei Oscar-menüben olyan klasszikusok is lesznek, mint a füstölt lazac, kaviár és vagju marhaszték, de 18 féle vegetáriánus fogás közül is lehet majd választani.

A desszertek többsége is növényi alapú lesz. A vaj és tojás helyett sok mandula és kókusztejet használtak.

A kínálatban sós karamellás brownie-keksz, lila jamgyökér- és kókuszkrémtorta, valamint étcsokis és juzus ravioli is szerepel. Az est fénypontja pedig szokás szerint az ötezer darab 24 karátos arannyal bevont csokoládé Oscar-szobrocska lesz,

amely ezúttal szintén vegetáriánus alapanyagokból készült juzus és epres ízesítéssel.

A 92. Oscar-díjátadó ceremóniát február 9-én, vasárnap este rendezik meg Los Angelesben.