Öt tipp: így élvezzük a csokoládét a mindennapokban

csokoládé
Vágólapra másolva!
Kevesen vagyunk, akik ellen tudnak állni a szájban megolvadó csokoládé ízének. Bűnös élvezetet jelent egy stresszes nap után még a diéta idején is. Jó hír azonban, hogy a minőségi, magas kakaótartalmú étcsokoládé fogyasztása még kifizetődő is lehet. A kakaóbab ugyanis flavonoidokat tartalmaz, amelyek egészséges növényi vegyületek. Emellett számos jótékony hatás is kapcsolódik hozzá. Válasszunk minőségi csokoládét és élvezzük a következő módokon.
Vágólapra másolva!

Ha étcsokoládét vásárolunk, mindig nézzük meg az összetevőket, és a lehető legmagasabb kakaótartalmút vegyük meg.

Csokoládéhumusz

Semmi bajunk nincs az avokádóval, de ideje újítani és feldobni a hagyományos humuszreceptet egy kis csavarral. Hozzávalók: 420 g főtt csicseriborsó, egy tábla étcsokoládé megolvasztva, 1/3 csésze mogyoróvaj, 3 evőkanál juharszirup, ¼ teáskanál fahéj, egy csipet só, 1 teáskanál vaníliakivonat, 2-4 evőkanál mandulatej.

Fogyaszthatjuk gyümölcsökkel, házi müzliszelettel és krékerekkel.

Forrás: Shutterstock

Mandula étcsokoládé-bundában

A mandula kiváló diétás nasilehetőség, étcsokoládéval borítva pedig még finomabb. Ráadásul a mandulában rostok és fehérjék is vannak, és kevesebb kalóriát tartalmaz, ha otthon készítjük. Olvasszunk fel étcsokoládét gőz fölött, és forgassuk meg benne a mandulákat.

Diákcsemege egy picit másképp

Hagyjuk a boltit, készítsük el inkább otthon magvakból, diófélékből, aszalt gyümölcsökből és persze csokoládédarabokkal. Így olyan összetevőket válogathatunk össze egyénileg, amilyeneket szeretnénk.

Kakaó vagy kávé? Nem kell választani!

Készítsünk eszpresszót, és adjunk hozzá egy kisebb evőkanál cukrozatlan kakaóport. Persze egy-két kocka étcsokoládét is felolvaszthatunk benne. Így ráadásul még finomabb.

Reszelésre fel!

Ha édességre vágyunk, egy kis csokoládé mindig segít. Ha viszont visszaszorítanánk a fogyasztását, csökkentsük az adagokat. Ha megkívánjuk, ne egy kockát kapjunk be, hanem készítsünk, mondjuk zabkását, és abba reszeljünk bele egy keveset. De persze friss eperrel vagy áfonyával, és kekszekkel is fogyaszthatjuk.