10 titkos tanács a konyhából, hogy kezdőből profivá váljon

főzés
Vágólapra másolva!
A legtöbb konyhai tippet édesanyánktól vagy a nagyitól lestük el. Sok olyan dolog van azonban, amit nem feltétlenül értünk, vagy még nem tanultunk meg rendesen. Idővel persze pótolhatjuk a tudást, ám nem mindegy, hogy mennyi odaégett hús, kukába öntött sütemény és túlfűszerezett leves van a hátunk mögött. Íme néhány konyhai tipp, amelyet minden kezdő szakácsnak ismernie kellene.
Vágólapra másolva!

1. Mindig fordítsunk kellő időt az aprításra és szeletelésre. Ha nagyjából egyenlő nagyságúra vágjuk fel az alapanyagokat, biztosíthatjuk, hogy egyenletesen főjenek.

2. Mindegyik olajnak más az ízprofilja és más a füstpontja.

Ez azt jelenti, hogy a napraforgó- vagy a repceolaj például jó sütéshez, ugyanakkor az extra szűz olívaolaj és a szezámolaj inkább a salátákra való. A zsírok, mint például a vaj pedig inkább pirításra kiváló.

Forrás: Shutterstock

3. Vannak olyan konyhai trükkök, amelyeket mi ugyan másképp tanultunk, ám létezik egy sokkal egyszerűbb megoldás is rá. Például krumplit pucolni is lehet egyszerűen.

4. Rengeteg trükk létezik arra, hogyan játsszuk ki a hagymát. Vagyis: mit tegyünk, hogy ne sirasson meg? A legjobb bevált módszer az úszószemüveg viselése. Lehet, hogy nevetség tárgyává válunk, de legalább a smink a helyén marad.

5. A saját dolgunkat könnyítjük meg, ha időről időre összeállítjuk a leveshozzávalókat, lefagyasztjuk, és amikor gyorsan kell, akkor csak elővesszük az előzetesen feldarabolt zöldségeket.

6. A szárított fűszereket a főzés elején kell hozzáadni az ételhez, a frisseket a végén. A hosszú főzési idő ugyanis negatívan befolyásolja az ízüket. Persze van néhány kivétel, mint a rozmaring vagy a kakukkfű, amelyek jobban tartják az ízüket,

mint a zsengébb növények, például az oregánó, a petrezselyem vagy a koriander.

7. Így többé biztosan nem reszeljük le az ujjunkat!

8. A szószkészítés elengedhetetlen képesség. Egy finom szósz megmenti a túlfőtt tésztát, a száraz csirkét, és kiegészítheti a zöldségek ízét.

9. Ne hagyjuk ki a szószból a vajat, ha szeretnénk, hogy még ízletesebb és fényesebb legyen.

10. Nem kell mindent rendeltetésszerűen használni.