A kenyér lefagyasztása és kiolvasztása lépésről lépésre

rozskenyér
Vágólapra másolva!
A kenyér nélkülözhetetlen élelmiszer, ám nem rendelkezik túl hosszú szavatossági idővel. Persze akár süthetünk is otthon, ha nem akarunk boltba menni, ám minden egyes nap nem biztos, hogy lesz rá időnk. Még jó, hogy van egy másik megoldás is: a kenyér lefagyasztása.
Vágólapra másolva!

A szeletelt kenyérrel nagyon egyszerű dolgunk van, hiszen bontatlanul be is tehetjük a fagyasztóba. Három-hat hónapig bármikor felhasználhatjuk.

Kiolvasztásnál egyszerűen csak tegyük be a mikróba a szeleteket 15-30 másodpercre, és már fogyaszthatjuk is.

Ha egész kenyeret vásároltunk vagy sütöttünk, akkor:

1. csomagoljuk be jól fóliába,
2. majd úgy tegyük légmentesen zárható zacskóba.

200-220 fokra előmelegített sütőben 10-15 perc alatt kiolvad. A fóliát csak ezután vegyük le róla, és tegyük vissza még 1-2 percre pirulni.

A kép csak illusztráció! Forrás: Shutterstock

Persze nemcsak a kenyeret, de a zsemléket is lefagyaszthatjuk. Érdemes minden darabot külön-külön fóliába csomagolni, mielőtt egy nagyobb, légmentesen záródó tasakba helyeznénk.

Amennyire tudjuk, a tasakból szorítsuk ki a levegőt.

Legközelebb csak annyit veszünk ki belőle, amennyire valóban szükségünk van, nem kell az egészet kiolvasztani. Felhasználás előtt hagyjuk félórát szobahőmérsékleten, majd vegyük ki a fóliából, és tegyük a mikróba 20-40 másodpercre.

Hasonlóan járhatunk el a kiflikkel is: külön csomagoljuk fóliába, majd tegyük egy nagy tasakba. A kiolvasztásnál is ugyanaz a folyamat, csak tegyük a mikróba, és már ehetjük is.