Ez volt a múlt hét legemlékezetesebb gasztrohíre

ribizli
Vágólapra másolva!
A múlt hét egyik legemlékezetesebb híre a ribizliről szólt. Ez egy olyan bogyós gyümölcs, amiből keveset eszünk, pedig vitamin szupersztár. Hihetetlenül gazdag C-vitaminban, szerves savakban, illóolajokban, mikro- és makrotápanyagokban. Emellett azonban beszéltünk az időszakos böjtről, az egészséges, ám izgalmas köretekről, isteni kakaós kalácsot készítettünk és fűszernövényeket szárítottunk. Gasztro-összefoglaló.
Vágólapra másolva!

Így készíthet édes szörpöt a kerti pitypangból

Sokunknak még csak fogalma sincs arról, milyen aranyat érő „gazok" nőnek a kertben. Vegyül például a csalánt vagy a pitypangot. Egyikről sem gondolnánk, hogy nemcsak egészséges, hanem finom is. Bármilyen ételt feldobhatunk velük, a pitypangból készült szörp meg ráadásul még színt is visz a mindennapokba.

Keveset eszünk ebből a gyümölcsből pedig vitamin szupersztár

A ribizli egy bogyós gyümölcs tele antioxidánsokkal és egyéb növényi vegyületekkel. A bőrünk és a szemünk különösen imádni fogja, ha beépítjük az étrendünkbe, de az egész szervezetünk hálás lesz érte.

Forrás: Shutterstock

Hihetetlenül gazdag C-vitaminban, szerves savakban, illóolajokban, mikro- és makrotápanyagokban. Ezek a bogyók bőséges forrásai a flavonoidoknak és a pektinnek, amelyek segítik az emésztést. Emellett fokozzák a bélmozgást, tehát székrekedés ellen is kiváló.

Unja a vajat? Vagy nem eheti? Kenje ezt a szendvicsre!

Akár unja a vajat, akár nem szereti, akár nem eheti, de még ha rendszeresen fogyasztja, akkor is érdemes kipróbálnia ezt a receptet. Ez a házi májpástétom nem egyszerűen feldobja a szendvicseket, de még az ízlelőbimbóink is hálát adnak érte. A titkos hozzávaló az aszú, ettől lesz olyan ínycsiklandó!

Gyógyító zöldségnek is hívják, szerencsések vagyunk, ha nő a kertben

Az újhagyma nagy mennyiségben tartalmaz illóolajokat, ásványi anyagokat és vitaminokat, ezért hívják gyakran gyógyító zöldségnek. A benne lévő allicin kiválóságáról ismert, nyersen fogyasztva még inkább élvezhetjük egészségügyi hatását.

Forrás: Shutterstock

Plusz pont neki, hogy nemcsak a kertben, hanem az erkélyen is nevelhetünk. De vajon mi mindenre jó az újhagyma? Hogyan hat a szervezetünkre? Nézze meg!

Egyszerű és laktató krumpligombóc leves

A krumpligombóc leves az egyik kedvenc ételem. Könnyű elkészíteni, gyorsan megvagyok vele, ráadásul olcsón ki tudom hozni az ebédet. Kiváló recept, ha valamilyen laktató levesben gondolkodunk. Plusz pont a krumpligombóc levesnek azért, mert mindezen jó tulajdonságai mellett még isteni finom is.

Ezért nem jó, ha gyakran eszünk egyedül

A táplálkozás lényeges szerepet játszik az ember életében, és nem csupán a létfenntartás elengedhetetlen gyakorlata. Az étkezések, az ételek a mindennapi élet szerves részei, legyen az egy hétköznapi közös családi vacsora, vagy éppen egy ünnepi szertartás.

Forrás: Origo

Az evés megjelenik társadalmi és kulturális szinten egyaránt a munkavacsorától, a tájegységek tradicionális fogásain át, a barátokkal közös ételkészítésig. A Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége a közös étkezések lélektanát és fontosságát járta körül.

Eddig rosszul használtuk a palacsintasütőt? - videó

Ha palacsintát akarunk sütni, akkor egy szedőkanállal a palacsintasütőbe merjük a tésztát és kisütjük. Legalábbis eddig mindig így csináltuk. Ebben a videóban azonban van egy látszatra sokkal egyszerűbb és kézenfekvőbb módszer. Győződjön meg róla a saját szemével!

Egyhetes zöld turmix kihívás: 7 vitaminbomba energianövelő smoothie

A szakértők szerint naponta legalább négy-öt adag zöldséget és gyümölcsöt ajánlott megenni. Ez egy rémálom annak, aki ki nem álhatja a zöldségeket. Még jó, hogy a smoothiek korszakát éljük, mert egy-egy turmixszal könnyű bevinni az ajánlott napi zöldség- és gyümölcsadagot.

Forrás: Shutterstock

A zöld turmixok segíthetik a fogyást, megnövelik az energiaszintet, csökkenthetik a koleszterinszintet, és támogatják az immunrendszer működését. Annak, aki nem szereti a zöldségeket, jó hír, hogy bármilyen gyümölccsel el lehet fedni az ízüket.

Az útifűmaghéj 5 csodálatos és megdöbbentő hatása a szervezetre

Az útifű egy Indiában és Iránban őshonos növény, a magjait elsősorban gyógyászati célokra szokták felhasználni. Az útifűmaghéj a gluténérzékenyek számára lehet igazán ismerős, hiszen a gluténmentes kenyér- vagy zsömlereceptek gyakran igénylik. Sokan azonban keveset tudnak róla, pedig számos megdöbbentő és csodálatos egészségügyi hatása van.

A legfinomabb házi mozzarella friss zöldhagymával

A házi mozzarella elkészítése ördöngösségnek tűnhet, de valójában nem az. Csak két hozzávalóra van szükségünk, illetve ezen felül a friss, apróra vágott zöldhagymára, ha fel akarjuk dobni valamivel. Az elkészítése sem vesz igénybe órákat, hiszen negyvenöt perc alatt megvagyunk vele.

A szépség és a szörnyeteg: a sajtszuflé receptje az ismert meséből

A Disney-mesék az álmok és a varázslatok világát hozzák el számunkra, és még a konyhában is inspirációt nyújthatnak nekünk. Próbáljuk ki Belle sajtszufléját A szépség és a szörnyeteg című meséből. Biztosan nem úgy fogjuk rávetni magunkat, mint a szörnyeteg, de kétségtelen, hogy megnyaljuk mind a tíz ujjunkat utána.

Kíváncsi a „Csak keverd össze, és süsd meg!" sütemény receptjére? Akkor lapozzon tovább!