Robotséfet tanítottak meg omlettet készíteni kutatók

2020.06.03. 08:56

Mérnökök egy csoportja megtanított egy robotot omlettet készíteni egészen a tojások feltörésétől az elkészült étel tányérra helyezéséig, és még azt is sikerült elérniük, hogy jó ízű ételt készítsen.

A Cambridge-i Egyetem kutatói, akik a Beko háztartásigép-gyártó céggel együttműködve gépi tanulást használtak a robot kiképzéséhez, az IEEE Robotics and Automation Letters című folyóiratban mutatták be eredményeiket, amelyek online is elérhetők lesznek a virtuális IEEE nemzetközi robotikai és automatizálási konferencián (ICRE2020) - olvasható az egyetem honlapján.

A kép csak illusztráció!Forrás: Shutterstock

A sci-fi írók, futuristák és tudósok évtizedek óta áhítoznak robotséfre. A mesterséges intelligencia fejlődésével különböző cégek építettek már prototípusokat, de egyik sem került kereskedelmi forgalomba, és képességeik elmaradnak az emberek kulináris jártasságától.

A főzés nagyon érdekes probléma a robotika számára, mivel az emberek soha nem objektívek teljesen, ha ételről van szó

– mondta Fumiya Iida, az egyetem mérnöki karának kutatója, a tanulmány vezető szerzője.

A kutatók szerint kihívás megtanítani egy robotot étel előkészítésére és elkészítésére, mivel a robotkezelés, a számítógépes látás, érzékelés és az ember-robot interakció komplex problémáit kell megoldani hozzá. Ráadásul az ízlés személyenként különböző – a főzés egy minőségi munka, míg a robotok általában mennyiségi feladatokat végeznek el.

A tojásételek, de különösen az omlett elkészítése mindig is a kulináris jártasság tesztjének számított.

Az omlett egyike azon ételeknek, amely könnyen elkészíthető, de nehéz jól elkészíteni. Úgy gondoltuk, ideális próbája lesz, hogy javítsuk a robotséf képességeit, az ízt, az állagot és a megjelenést

– magyarázta Iida.

Az elkészített omlett jóízű volt, jobb, mint amire számítottunk  

– tette hozzá Iida.

TOVÁBBI ÉRDEKES CIKKEK, RECEPTEK AZ ORIGO GASZTROROVATÁBAN: