Öt isteni quesadilla villámgyorsan

Házi quesadilla Egészséges recept: Készíts házi tortillát ez zsír
Vágólapra másolva!
A quesadilla egy zseniális mexikói étel, amely nálunk is egyre népszerűbb. Miért zseniális? Azért, mert laktató, villámgyorsan készen van, így egy fáradt munkanap után nem kell órákat a konyhában töltenünk. Ráadásul a quesadilla többféleképpen is elkészíthető, hiszen a töltelék csakis a mi ízlésünkön múlik. Íme ötféle quesadillarecept a változatos és villámgyors ebédekért.
Vágólapra másolva!

1. Csirkés quesadilla

Hozzávalók: 250 g darált csirkehús, 60 g fekete bab, 50 g kukorica, 1 kis üveg paradicsomszósz.

Főzzük össze a hozzávalókat, azután tegyünk két fakanállal a keverékből egy tortillalapra. Szórjuk meg sajttal, tegyünk rá egy másik tortillalapot, és pirítsuk meg serpenyőben vagy minigrillben.

2. Édesburgonyás quesadilla

Hozzávalók: 4 édesburgonya, egy kis csokor koriander, 200 g feta, 140 g kolbász, felkarikázva.

Főzzük puhára az édesburgonyát, majd törjük össze és keverjük el a korianderrel. Tegyünk a keverékből egy tortillalapra, szórjuk meg a fetával, tegyük rá a kolbászt, rá egy másik tortillalapot, és pirítsuk meg serpenyőben vagy minigrillben.

Forrás: Thinkstock

3. Csilis-kukoricás quesadilla

Hozzávalók: ½ hagyma, felvágva, ½ piros csili, felvágva, 1 teáskanál koriander, 200 g kukorica, 3 szár zöldhagyma, 30 g cheddar sajt, 30 g mozzarella.

Pirítsuk meg a hagymát egy kis olajon vagy zsíron, majd adjuk hozzá a csilit is. Keverjük bele a kukoricát, a koriandert és a zöldhagymát. Tegyünk a keverékből egy tortillalapra, szórjuk meg a sajtokkal, tegyünk rá egy másik lapot, és pirítsuk meg serpenyőben vagy minigrillben.

4. Baconos quesadilla

Hozzávalók: 1 evőkanál vaj, 1 mogyoróhagyma, 3 szelet bacon, 1 evőkanál mustár, 1 evőkanál apróra vágott petrezselyem, 30 g cheddar, 30 g mozzarella.

Pirítsuk meg a vajon az apróra vágott mogyoróhagymát, majd az apróra vágott bacont. Vegyük le a tűzről és keverjük össze a petrezselyemmel, a mustárral és a sajtokkal. Tegyünk a keverékből egy tortillalapra, rá egy másik lapot, és pirítsuk meg serpenyőben vagy minigrillben.

5. Csilis-paradicsomos quesadilla

Hozzávalók: 250 g sajt, 4 paradicsom, 1 piros csili, egy kis csokor koriander.

Keverjük össze a sajtot, az apróra vágott paradicsomot, csilit és koriandert egy tálba. Tegyünk a keverékből egy tortillalapra, majd rá egy másik lapot, és pirítsuk meg serpenyőben vagy minigrillben.