Így fagyasszuk le gyorsan az epret

szamóca, eper
Vágólapra másolva!
Az eper az egyik kedvenc bogyós gyümölcsünk, bár a málnát is imádjuk. A szezon elején még csillogó szemekkel figyeljük az első piros szemeket, azonban a szezon végéhez közeledve kezdünk túltelítődni az édes bogyós gyümölcsökkel. Kár lenne hagyni, hogy tönkremenjen, de már nincs kedvünk több epres piskótát sem sütni. Ezt a helyzetet meg tudjuk menteni azzal, ha egyszerűen lefagyasztjuk az epret és a málnát.
Vágólapra másolva!

Így fagyasszuk le az epret négy lépésben

1. lépés: A betakarított epret mossuk meg, csumázzuk ki.

2. lépés: Tegyük papírtörlőre vagy tiszta konyharuhára, és várjuk meg, míg felszárad róla a víz.

3. lépés: Vegyünk elő a kamrából néhány üres vajas dobozt, és egyszerűen tegyük bele a gyümölcsöket. A tetejét se felejtsük el rátenni.

4. lépés: Tegyük be a mélyhűtőbe.

Forrás: Shutterstock

Falun alapvető eltenni a kiürült vajas dobozokat, hiszen még felhasználhatjuk őket. Azonban, ha nincs vajas dobozunk, akkor

olyan műanyag edénybe tegyük a gyümölcsöket, amely fagyasztható.

Így néhány hónap múlva is, amikor az eperszezon már csak egy távoli emlék, készíthetünk epres süteményt, málnás habot, bogyós gyümölcsös turmixot stb.