Így használjuk fel a retket változatosan és finoman

retek
Vágólapra másolva!
Ropogós, földes, finom – A retek főszereplő lehetne a konyhában, ugyanakkor nem jut neki annyi figyelem, mint kellene. Általában rakunk belőle egy keveset a szendvicsbe, és ennyi. Pedig a reteknek számos egészségügyi hatása is van. Nagy mennyiségű C-vitamint tartalmaz, sok benne az A-, a B1-, és a B-6 vitamin, valamint a kalcium, a magnézium, a réz, a mangán és a vas is. Jótékony hatással van az emésztésre, a bélrendszerre, vizelethajtó és gyulladáscsökkentő is. Nézzük meg, hogyan ehetjük változatosan.
Vágólapra másolva!

1. A franciák tudják, hogyan kell élvezni a retket. Tálaljuk nyersen egy kis sós vajjal.

2. Készítsünk belőle levest egy forró nyári napon.

3. Készítsünk belőle fahéjas csipszet! Csupán annyit kell tennünk, hogy vékonyra vágjuk a retket, megsütjük, majd mézzel és fahéjas cukorral tálaljuk.

Forrás: Shutterstock

4. Süssük meg! Locsoljuk meg olívaolajjal, szórjuk meg füstölt pirospaprikával, borssal, hagymaporral, sóval, forgassuk át, és pirítsuk meg egy serpenyőben.

5. Grillezzük meg. Forgassuk meg a retket egy kis olívaolajban, majd mehet a grillre. Tálaljuk kakukkfüves lágy vajjal.

6. Persze savanyíthatjuk is.

7. Vagy egyszerűen használjuk fel a salátákhoz, mint a legtöbb zöldséget.