Ilyen a tapas a Balatonon

Vágólapra másolva!
A Gasztrohegyesek most megmutatják, hogyan képzelik a tapasokat a Balaton partján! Vulkanikus borok, tökéletes falatok és egy igazán nyári hétvége vár mindenkit, aki körbejárja a Gasztohegy akár 10 vendéglátóhelyét!
Vágólapra másolva!

A Gasztrohegy ősztől tavaszig havonta tematikus hétvégékkel jelentkező programsorozat, melyben 10 badacsonyi, télen-nyáron nyitva tartó vendéglátóhely – étterem, hotel, borbár – vesz részt.

A helyek minden hónapban az adott tematika szerint összeállított gasztroprogramokkal, a badacsonyi borokhoz illő ételekkel várják a vendégeket.

Eddig hal-, vad-, szárnyas-, grillételek, „disznóságok", vega fogások, illetve „nagymamáink receptjei" kerültek a fókuszba. A 2020 őszén a 3. szezonz kezdő Gasztrohegyen is hasonlókra számíthatunk.

Forrás: Szindbadazutazo

A tavalyi nagy sikerű TAPASOK ÉJSZAKÁJA után most egy egész hétvégét szentelnek a mediterrán falatoknak, helyi megfogalmazásban: lesz pisztráng kápiával és dióval, gambas pil-pil, libamáj briósban, hátszín cukkini ágyon stb.

– mondja Budavári Dóra, a Gasztrohegy kommunikációs vezetője a hétvégéről.

A résztvevők listája: Hableány, frissTerasz, Pláne Badacsony borterasz, Bonvino Borbár, Kisfaludy-ház Étterem, Tilia Borvendéglő, Istvándy Birtok és Borműhely, Borbarátok Vendéglő, Tölgyes kúria, Vánkos.

A Tapasok Éjszakáját július 3-4-5-én tartják.