Így fagyasszuk le a zöldségeket és a gyümölcsöket, hogy télen is finomak legyenek

fagyasztó, fagyasztás
Vágólapra másolva!
A fagyasztó feltalálása óta nagyon egyszerű megőrizni ételeinket télire. Hiszen a tavasz és a nyár, sőt még az ősz is tele van finomabbnál finomabb terményekkel, amelyekből néha túl sok is terem. Kár lenne hagyni kárba veszni őket, bátran fagyasszuk le frissen, esetleg, ha ételt készítünk belőle, akkor félkész vagy kész állapotban. Mutatjuk, hogyan.
Vágólapra másolva!

Dobozzal a fagyasztóba

Ha megnézzük nagymamáink fagyasztóját, akkor azt látjuk, hogy bezacskózva vagy bedobozolva kerülnek bele az élelmiszerek. Nagyon praktikus például a vajas doboz, a tejfölös doboz vagy a joghurtos műanyag poharak is attól függően, mit akarunk lefagyasztani.

Ezeket a dobozokat könnyű egymásra pakolni, így rendszerezhetjük a fagyasztót.

A zacskóban történő fagyasztás egyik előnye, hogy a zacskó átlátszó, tehát pontosan tudjuk, mi van benne. Arra azonban figyeljünk, hogy nyomjunk ki belőle annyi levegőt, amennyit csak tudunk, és jól zárjuk le a zacskó száját.

Mindig a tökéletesen érett, jó állapotú gyümölcsöket és zöldségeket fagyasszuk le! Forrás: Shutterstock

Fagyasztás előtt mindenképp írjuk rá a dátumot, és hogy mi van a dobozban. Zacskóban könnyű elrakni a babot, a borsót, az uborkasalátát, dobozba pedig a bogyós és más gyümölcsöket.

Felvághatjuk a zöldségleves alapanyagait is, majd zacskóba téve az is mehet a fagyasztóba. Így legközelebb már csak elő kell vennünk, és főzni vele.

Mindig a tökéletesen érett, jó állapotú gyümölcsöket és zöldségeket fagyasszuk le!

Nagyobb gyümölcsök fagyasztása

A nagyobb gyümölcsöket, például almát, körtét, mangót, őszibarackot, fagyasztás előtt érdemes meghámozni, a magot a csonthéjasokból kivenni. Vágjuk kisebb darabokra, majd tegyük olajjal kikent dobozokba.

Lefagyaszthatjuk továbbá püré vagy lé formájában is.

A püré elkészítéséhez forraljuk fel a gyümölcsöt cukorral és vízzel, nyomkodjuk át szitán, és mehet is a dobozba. A levet is kisajtolhatjuk belőle, mehet egy műanyag üvegbe, majd a fagyasztóba. Persze smoothie-kat is készíthetünk, adagokban mehetnek a fagyasztóba, így bármikor kéznél lesznek.

Vannak bizonyos gyümölcsök, amelyek könnyen elszíneződnek, mint a sárgabarack, az alma, a szilva vagy a rebarbara. Ezeket érdemes cukorszirupban lefagyasztani. 450 g cukrot kell feloldani 1 liter vízben, felforralni a keveréket, hagyni kicsit hűlni, majd hozzáadni egy citrom levét.

Tegyük a felszeletelt gyümölcsöket egy műanyag dobozba, majd öntsük rá a cukorszirupot. Zárjuk le, és mehet is a fagyasztóba. Ezeket érdemes felhasználni három hónapon belül.

Persze a gyümölcsökből akár fagylaltot vagy szorbét is készíthetünk, így is megőrizhetjük őket későbbre. A lényeg, hogy ne hagyjuk kárba menni.