Ez lehet a legfinomabb baracklekvár, amit valaha kóstolt

baracklekvár
Három napig pihentek a jó meleg dunsztban
Vágólapra másolva!
Felejtsük el a régi mondást: „Amikor az élet citromot ad, készíts belőle limonádét." Ez a hónap a következőről szól: „Amikor az élet a kezedbe ad egy nagy tál barackot, készíts belőle vaníliás-barackos lekvárt!" Ez a legfinomabb baracklekvár, amit valaha kóstolt. Főleg a titkos hozzávaló miatt. Próbálja ki!
Vágólapra másolva!
Forrás: Szende Gabriella

Baracklekvár vaníliával

Hozzávallók:

  • 1,5 kg barack
  • 1 kg barna cukor
  • 1 evőkanál eredeti bourbon vanília, vagyis a vaníliarúd kikapart magja és belseje (a titkos hozzávaló)

Elkészítés:

Készítsük elő a befőttesüvegeket: mossuk ki őket alaposan, majd tegyük alacsony hőfokra a sütőbe.
Forraljunk fel egy fazék vizet, azután töltsünk meg jeges vízzel egy másik tálat.
Vágjuk be x-ben az őszibarackok bőrét, majd tegyük 30 másodpercre a forrásban lévő vízbe.
Vegyük ki, és tegyük a jeges vízbe.
Miután lehűlt, egyszerűen csak húzzuk le a bőrt.
Vágjuk apróra az őszibarackokat, majd tegyük egy lábasba.
Öntsük hozzá a cukrot, keverjük jól össze és kezdjük el forralni.
Gyakran keverjük meg.
Amint felforrt, keverjük át botmixerrel, utána hagyjuk még 20 percig rotyogni. Akkor jó, ha teljesen besűrűsödött, tehát lekvárállaga lett.
Keverjük bele a vaníliát.
Szedőkanállal merjük a meleg befőttesüvegekbe, zárjuk le légmentesen, majd tegyük a dunsztba három napra pihenni.