A zöldségek és gyümölcsök fogyasztása nemcsak egészséges, szórakoztató is lehet

diétás snack, bogyós gyümölcsök
Vágólapra másolva!
A zöldségek és gyümölcsök fogyasztása nemcsak egészséges, de szórakoztató élmény is lehet. Az Európai Friss Kalandok célja, hogy a gyerekek minél kisebb korban találkozzanak a zöldségekkel, gyümölcsökkel, hiszen akkor hamarabb és biztosabban épülnek be táplálkozási szokásaikba.
Vágólapra másolva!

Antal Emese, dietetikus, szociológus, a TÉT Platform szakmai vezetője a koronavírus-járvány kapcsán arra hívta fel a figyelmet, hogy ha minden nap legalább

4-5 adag, azaz körülbelül 40 dkg zöldséget és gyümölcsöt

fogyasztunk, az segít szervezetünk vitamin- és ásványianyag-szükségletének fedezésében, és támogatja az immunrendszer megfelelő működését is.

– mondta el a szakember.

Forrás: Shutterstock

Az Európai Friss Kalandok idei első programján Wolf András és Marton Adrienn szezonális zöldség és gyümölcs fogásokat készített. Az egyik az édes dinnyéből és a zamatos barackból álló „Szélrózsa", a másik pedig a „Minifazék" volt, amely a szezon népszerű zöldségein, a paradicsomon és az uborkán alapul.

– fogalmazott Wolf András, aki a sajtótájékoztatót követő közös főzés egyik irányítója volt.

Majd hozzátette, hogy a most elkészített ételek mellet a nyári melegben a családjával ők szívesen fogyasztanak jéghideg gyümölcsöket felkockázva

egy kis joghurttal leöntve vagy friss zöldségeket mártogatóssal.

A gyerekekkel együtt szintén elkészítette az Európai Friss Kalandok receptjeit Marton Adrienn ételstylist, aki idén csatlakozott programhoz. Szerinte az egyik legfontosabb küldetés jelenleg, a fiatal generációban felébreszteni az egészségtudatosságot.

– árulta el a kétgyermekes anyuka.

Az általuk készített recepteket, akár mi is kipróbálhatjuk!

Szélrózsa

Hozzávalók:

  • 2 görögdinnyeszelet
  • 2 pohár joghurt
  • 2 csomag vaníliás cukor
  • 2 kajszibarack
  • 2 nektarin
  • 8 szem szamóca
  • néhány szőlőszem

Elkészítés:

Egy nagy tálban keverjük össze a joghurtot és a vaníliás cukrot.
Kenjük meg vele a dinnyeszeleteket.
Mossuk meg és csumázzuk ki a többi gyümölcsöt, a kajszibarackot és a nektarint vágjuk félbe, vegyük ki belőle a magot.
Szeleteljük fel őket ízlés szerint.
Rendezzük el őket a joghurtos dinnyén, és már fogyaszthatjuk is.

Recept forrása: Európai Friss Kalandok