Megkóstolhatjuk a hazai pezsgővilág remekeit

pezsgő
Vágólapra másolva!
2019-ben nagy sikerrel rendezte meg az első etyeki Pezsgőkonferenciát a dr. Prónay Bence és Rókusfalvy Pál alkotta társszervező páros, akik a Borkonferenciát már 8 éve jegyzik. Idén is valami hasonlóra készülnek. Az eredeti időponttól ugyan a válságos helyzet miatt el kellett térniük, így május helyett szeptember 3-át tűzték ki az esemény időpontjául.
Vágólapra másolva!

A szervezők idén is izgalmas előadásokat, parázs vitákat és exkluzív kóstolókat ígérnek. A már online elérhető tematikából kiderül, hogy valóban

neves hazai és nemzetközi előadókra számíthatunk,

a kerekasztal címe („Emelkedő buborék – Habzó trendek a világban") és előadói pedig szintén sok érdekességgel kecsegtetnek.

A második Pezsgőkonferencia rögtön egy fantasztikus újdonsággal is szolgál Forrás: Origo

A második Pezsgőkonferencia egy újdonsággal is szolgál. A szervezők ugyanis a konferenciát követően egy minifesztivál keretein belül Etyekre varázsolják Champagne és a hazai pezsgővilág remekeit. A kóstolók mellé az italokhoz komponált ételeket kínálnak majd.