5 hideg leves gyorsan, főzés nélkül

leves
Vágólapra másolva!
El sem tudom képzelni az életemet leves nélkül. Vannak, akik rendre kihagyják, nekem azonban a nagyi mindig azt tanította, hogy a leves az étkezés fontos része. Ha egy nap valamiért nem jut időm a levesre, máris hiányérzetem támad. Persze nem mindig van időnk a főétel mellett levest is készíteni, ám ezek a hideg finomságok nagyon gyorsan készen vannak. Megmentenek a zsúfolt napokon, ráadásul még a gáztűzhelyt is elfelejthetjük!
Vágólapra másolva!

Paradicsom- és uborkaleves

Hozzávalók: 340 g paradicsom, összevágva, 340 g uborka, összevágva, 340 g pritaminpaprika, összevágva, 2 gerezd fokhagyma, só és bors, fél bögre zsemlemorzsa, 1 bögre víz, 2 evőkanál olívaolaj, 1 evőkanál frissen facsart citromlé, egy maroknyi petrezselyem vagy korianderlevél.

Mindössze annyit kell tennünk, hogy egy botmixerrel pépessé turmixoljuk az alapanyagokat, majd kenyérkockával és petrezselyemmel megszórva tálaljuk. Ha nem elég folyós az ízlésünkhöz, bátran öntsünk még hozzá vizet vagy tejszínt.

Forrás: Shutterstock

Uborkaleves

Hozzávalók: 2 kígyóuborka, hámozva, kockára vágva, 1 bögre görög joghurt, 1 marék korianderlevél, só és bors, 2 zöld csili apróra vágva, fél bögre újhagyma és ¼ bögre tejszín.

Nincs más dolgunk, mint jól összedolgozni az alapanyagokat egy botmixerrel, majd kenyérkockával, hűtve tálalni. Ha nem elég folyós az ízlésünkhöz, bátran öntsünk még hozzá vizet vagy tejszínt.

Tejszínes kukoricaleves

Hozzávalók: 2 bögre főtt kukoricaszem, egy nagy marék kockára vágott fehérpaprika, egy nagy marék felvágott hagyma, fél bögre író, 1 bögre tejszín, 2 gerezd fokhagyma, bors és oregánó.

Dolgozzuk össze egy botmixerrel vagy egy turmixgépben, míg krémes lesz. Ha nem elég folyós az ízlésünkhöz, bátran öntsünk még hozzá vizet vagy tejszínt. Tálaljuk tejszínnel meglocsolva, korianderrel megszórva.

Csicseriborsóleves szezámmaggal

Hozzávalók: 2 bögre csicseriborsó, 2 evőkanál szezámmag, 2 gerezd fokhagyma, 3-4 evőkanál frissen facsart citromlé, 1 bögre víz, ízlés szerint só, bors és csilipor.

Áztassuk be a csicseriborsót egy éjszakára, másnap főzzük puhára. Tegyük a hozzávalókat egy turmixgépbe és dolgozzuk össze. Ha nem elég folyós az ízlésünkhöz, bátran öntsünk még hozzá vizet vagy tejszínt. Tálaljuk kenyérkockákkal vagy főtt csicseriborsóval.

Spenótos avokádóleves

Hozzávalók: 2 marék spenót, 1 avokádó, 1 bögre tejszín, két zöld csili, 1 bögre víz, 1 gerezd fokhagyma, ½ teáskanál reszelt gyömbér, só és bors.

Dolgozzuk össze egy turmixgépben, majd tálaljuk friss tejszínnel meglocsolva, korianderrel megszórva. Ha nem elég folyós az ízlésünkhöz, bátran öntsünk még hozzá vizet vagy tejszínt.