Korlátozott látogatószámmal rendezik az idei Budapest Borfesztivált

bor, borospohár, borosüveg, bort tölt
Vágólapra másolva!
Budapest Borfesztivál Limited néven, korlátozott látogatószámmal és méretben rendezik meg az idei Budapest Borfesztivált szeptember 10. és 13. között a Budavári Palota Hunyadi udvarában.
Vágólapra másolva!

A kisebb méret ellenére ugyanolyan színvonalon: prémium borokkal és pezsgőkkel, csúcsgasztronómiával, kényelmes pihenőszigetekkel és lounge hangulattal várják a borkedvelőket, akik létszámát idősávonként 400 főben korlátozták – közölték a szervezők az MTI-vel.

Külön standot kapnak a buborékos italok, itt minőségi olasz proseccók, tradicionális magyar pezsgők, valamint Moet&Chandon és Dom Perignon champagne-ok egyaránt kóstolhatók lesznek.

Széles kínálattal érkezik a fiatal magyar borászok tételeit kínáló DiVino, külföldi borokat mutat be a WineAge és szortimentjének legszebb tételeiből válogat majd a SPAR Magyarország.

Forrás: Shutterstock

Két borvidéket is képviselve lesz jelen Koch Csaba, az Év Bortermelője díj legutóbbi győztese, de a látogatók megkóstolhatják Baranyai Péter, a VinAgora nemzetközi borverseny legeredményesebb fiatal borászának díjnyertes borait is, a Garamvári Szőlőbirtok standján.

A Szekszárdi és a Pannonhalmi borvidék is egy-egy közösségi standdal

és zömében érmes borokkal jelentkezik, akik pedig igazi kuriózumra vágynak, azoknak a villányi Tiffán borászat kínál kincseket: két csúcsboruk már csak a pincénél kapható évjáratait. Szintén Villányból érkezik Maul Zsolt Pincészete és a Bognár Pincészet.

A borválaszték mellé elsősorban grillkülönlegességeket kóstolhatnak idén a vendégek a Gléda Vendéglő, a H2G Grilliskola, az XXL Catering, a balatonfüredi Sparhelt Bistro és a csopaki Szomszéd Kertje jóvoltából.

A SZEGA Camembert sajtokkal és érlelt sonkákkal érkezik, a Bolka Bonbon pedig borra hangolt desszerteket, fagylaltokat kínál majd.

A Budapest Borfesztiválon zenél a Canarro, a Cimbaliband, a Rustico, a Babra zenekar, a Dresch Vonós Quartet, a Gáspár Károly Trió, a Terra Profonda, a Zoord, az Ötödik Évszak Minimál Trió, Izabella Caussanel, majd a fellépők sorát az Erdőfű zárja.

A Budapest Borfesztivál Limited részletes programja és kiállítói listája a www.aborfesztival.hu honlapon érhető el.