A szikkadt kenyér tökéletes választás, ha krutont készítenénk az ebédre szánt krémleveshez. Aprítsuk fel a megmaradt kenyeret kockákra, közben melegítsük elő a sütőt 190 fokra. Tegyük a kockákat egy tepsire, locsoljuk meg olajjal, szórjuk meg sóval, borssal és ízlés szerint fűszerekkel. Pirítsuk meg, és már kész is.
Valami finomra vágyik, ami különösebb erőfeszítés nélkül elkészíthető? Próbálja ki a kenyérpizzát! Fogjuk a szikkadt kenyeret, kenjük meg pizzaszósszal,
tegyük rá az ízlés szerinti feltéteket,
a tetejére jöhet a sajt meg az oregánó, aztán mehet a sütőbe pár percre. Lehet belőle reggeli, de akár uzsonna vagy vacsora is.
Reggelit már készítettünk belőle, most jöhet a desszert! Forraljunk fel egy bögre tejet, keverjünk bele 4 evőkanál vajat. Tegyük félre.
Verjünk fel egy tálban egy tojást, adjunk hozzá ¼ bögre cukrot, egy marék mazsolát és egy csipet sót.
A tejes keveréket dolgozzuk össze a tojásossal. Már csak fel kell kockázni a kenyeret, és egy hőálló edénybe szórni. Öntsük rá a tejes keveréket, és süssük 170 fokra előmelegített sütőben 20-30 percig.
Unja már a főtt tojást? Meg a rántottát is? Próbálja ki ezt a szórakoztató módszert! Egy pohár segítségével szaggassunk ki egy kört a kenyér közepéből. Tegyünk 1 evőkanál vajat egy serpenyőbe, kezdjük el megpirítani rajta a kenyeret. Üssünk egy tojást a lyukba, majd, amikor a kenyér és a tojás egyik oldala megpirult, fordítsuk meg. Szórjunk rá egy kis sót, borsot, oregánót és tálaljuk reggelire.
A szikkadt kenyér tökéletes alapanyaga a bundás kenyérnek, ám ezúttal ne a hagyományosat készítsük,
hanem a franciát.
A tojásba kerüljön egy kis cukor, vaníliáscukor, fahéj, ebbe forgassuk meg a kenyeret és süssük meg. Tálaljuk mézzel, gyümölcsökkel vagy fagylalttal.
A megszáradt kenyeret daráljuk le, így készíthetünk belőle házi zsemlemorzsát. Ha még csak szikkadt a kenyerünk, tegyük a sütőbe vagy egy konvektorra, ott pár nap alatt kiszárad. Utána mehet a darálóba vagy az aprítógépbe.