Újhullámos bundáskenyér, ha unja a hagyományosat

bundáskenyér
Vágólapra másolva!
Emlékszem, gyerekként mennyire szerettem azokat a reggeleket, amikor a sülő bundáskenyér illata beszökött a szobába. Felnőttként még mindig imádom ezt a reggeli fogást, ám az olajszagot a konyhában már kevésbé. Az újhullámos bundáskenyér szerencsére a sütőben készül, így nemcsak az olajszagot spóroljuk meg, de még a tűzhely előtt való rostokolást is. Ráadásul így még finomabb!
Vágólapra másolva!

A sütőben sült bundás kenyér az új kedvenc reggeli fogása a családnak. Köztük persze nekem is, és nemcsak azért, mert finom, hanem mert olyan gyorsan megvan, hogy szinte elkészíti magát. Nem kell toporognom a tűzhely előtt, és kiszedni az olajból, majd beletenni a következő kört.

Bundáskenyér. A kép csak illusztráció! Forrás: Shutterstock

Kenjünk ki vajjal egy tepsit, majd a szokott módon verjünk fel 4 tojást. Adjunk hozzá egy kis sót, és ízlés szerint borsot is. Keverjünk el benne 2 evőkanál tejet, utána forgassuk meg benne a vékonyra szeletelt kenyereket és mehetnek a tepsibe. Körülbelül 7-8 szeletre elég a tojás.

A megmaradt tojásos keveréket öntsük rá a kenyerekre, azután mehet a sütőbe 180 fokra 20 percre.

Amint átsült, vegyük ki, szórjuk meg reszelt sajttal és ízlés szerint egy kis petrezselyemmel vagy reszelt fokhagymával, majd tegyük vissza a sütőbe 10 percre.

Amikor a sajt jól megpirult, vegyük ki a sütőből és tálaljuk tejföllel vagy ketchuppal. Érdemes friss zöldségeket is fogyasztani mellé, így gondoskodva a rost- és vitaminbevitelről.