Hogyan gyorsíthatnánk fel a főzést a hétköznapok során?

hűtő
Vágólapra másolva!
Senki sem szeret órákat tölteni a konyhában a vacsora és a másnapi ebéd elkészítésével. Főleg nem munka után, fáradtan. Szerencsére nem is kell, mindössze ezt az egyszerű tippet kell ellesnünk, hogy megkönnyítsük az életünket. Így minimalizálhatjuk az előkészítési időt!
Vágólapra másolva!

A hétvégék általában nyugodtabban telnek, mint a hétköznapok, több a szabadidőnk is. Ezeken a napokon érdemes rászánni mondjuk egy órát arra, hogy felkészüljünk a következő hétre – már, ami a menüt illeti.

Forrás: Shutterstock

Ha előre megtervezzük, a hétvégén már elő is készülhetünk rá. Hogyan? Nagyon egyszerű. Készítsük elő a szükséges alapanyagokat, zöldségeket, gombát, adott esetben gyümölcsöket és húst. Tisztítsuk meg és szeleteljük fel őket,

majd tegyük egy fagyasztótasakba.

Arra persze figyeljünk, hogy a húst és a zöldségeket inkább tegyük külön-külön tasakokba. A zöldségek mehetnek nyugodtan egybe.

Írjuk rá, melyik tasakban minek az alapanyagai vannak, majd tegyük a fagyasztóba. Így legközelebb csak elő kell kapnunk onnan, és már mehet is a serpenyőbe.

Nemcsak időt spórolunk magunknak a hétköznapok során, de boltba sem kell mennünk és a zöldségek sem mennek kárba a hűtőben, ha netán elfeledkezünk róluk.

Zseniális praktika!

Szavazzon!

Ön ki fogja próbálni? Szavazzon!