Hogyan készítsünk otthon vegán sajtot lépésről lépésre?

vegán sajt
vegán sajt
Vágólapra másolva!
A fokhagymás, fűszeres, vegán sajt tökéletes választás, ha családi összejövetelt tervezünk, vagy egy romantikus éjszakára készülünk kettesben. Sajt, bor, csokoládé és egy jó film. Mi más kellhet még? Ez a recept nagyon egyszerű, ráadásul gyorsan készen vagyunk vele.
Vágólapra másolva!

Tulajdonképpen nagyon egyszerű dolgunk van. Ez a recept mindössze kilenc összetevőből áll, és gyorsan elkészíthetjük. Csak be kell áztatnunk a kesudiót, majd összekeverni az ízesítőkkel, fűszerezni,

lecsepegtetni a folyadékot, hűteni és ennyi.

Persze előre kell tervezni, hiszen a kesudiót be kell áztatni, majd a sajtot is le kell hűteni. Ám látható, hogy a munka nagy részét a várakozás tölti ki.

A kép csak illusztráció! Forrás: Shutterstock

Mi fogja megadni a sajtunk ízét?

  • A citromhéj a fanyarságát.
  • A citromlé a savasságát.
  • A só a megfelelő sósságról gondoskodik.
  • Az élesztő pedig a „sajtos ízről".

Na, de most nézzük meg a pontos lépéseket. Először szedjük össze a hozzávalókat: 2 bögre kesudió, 2 gerezd fokhagyma, összetörve, ½ teáskanál fokhagymapor, 1 citrom héja, 60 ml citromlé, ½ vagy 2/3 bögre víz, 2 evőkanál élesztő, 1 csipet tengeri só, 2 evőkanál olívaolaj,

a díszítéshez pedig friss kaprot fogunk használni.

Tegyük a kesudiót egy tálba, engedjük fel vízzel, és tegyük a hűtőbe 12 órára. Amint letelt az idő, tegyük egy aprítógépbe, adjuk hozzá a fokhagymát, a fokhagymaport, a citromhéjat, a citromlevet, a vizet, az élesztőt, a sót és az olívaolajat.

Dolgozzuk jól össze. Akkor jó, ha teljesen sima és krémes. Szükség esetén adjunk még hozzá egy kis vizet. Ezután kóstoljuk meg, és ízesítsük ízlés szerint. Helyezzünk egy szűrőedényt egy nagy tál fölé. A „sajtot" kanalazzuk egy finom szövésű anyagra vagy konyharuhára, fogjuk össze a sarkokat, csavarjuk össze, és tegyük a szűrőbe, majd a hűtőbe 6 órára, amíg a felesleges nedvesség lecsepeg.

Minél tovább van a hűtőben, annál jobban megszilárdul.

Ha letelt az idő, vegyük ki a ruhából, és óvatosan fordítsuk egy tálra. Szórjuk meg kaporral vagy más friss fűszernövényekkel. Kenjük kekszre, zöldségekre, szendvicsre, de beleszórhatjuk a levesekbe, salátákba és a tésztaételekbe is. A sajt 5 napig áll el a hűtőben.

Forrás