A múlt hét sztárja kétségkívül Jamie Oliver kenyere volt. Mindössze három alapanyag kell az elkészítéséhez, ráadásul villámgyorsan megvagyunk vele. Nem is csoda, hogy elrabolta olvasóink szívét az egyszerűsége és a nagyszerűsége. Ám a kenyér mellett számtalan finomságot is készítettünk a Valentin-napra készülődve, amelynek receptjeit szintén érdemes eltenni későbbre: Pavlova-torta, csokoládés semifreddo és csokoládé fondant került az asztalra. Heti gasztro-összefoglaló.

Süssük meg Jamie Oliver kenyerét három hozzávalóból!

Kenyeret sütni nem a világ legkönnyebb dolga, de nem is olyan nehéz, mint sokan gondolják. Jamie Oliver receptje meg aztán tényleg a kedvencünk lesz, hiszen mindössze három fő összetevőt tartalmaz.

Így kell elkezdeni a gluténmentes diétát

Amikor valaki megtudja, hogy cöliákiás, előfordulhat, hogy hirtelen kissé megijed. Ez természetes, hiszen sokszor ez az ijedtség a tudáshiányból fakad. Szerencsére azonban manapság rendkívül sok alternatíva létezik, amelyek megkönnyítik számukra az étkezést.

Forrás: Shutterstock

Kiss Monával, aki speciális gasztroblogger, táplálkozási tanácsadó és író, összegyűjtöttük a legfontosabb alapelveket azoknak, akik most kezdenek bele egy gluténmentes diétába.

Top 3 last minute finomság Valentin-napra

Noha a Valentin-naptól már elbúcsúztunk idénre, ezeket az izgalmas finomságok egy szürke hétköznapot is képesek feldobni. Lepjük meg velük magunkat bármikor, nagyon gyorsan készen vannak!

Az oregánó nem csak egy fűszer a konyhában

Akár a kenyerünket ízesítjük vele, akár a pácunkat, akár a pizzánkat, tagadhatatlan, hogy az oregánó izgalmas ízutazásra hív minket. Ez egy aromás gyógy- és fűszernövény, amelyet a mediterrán konyhában már régóta használnak.

Forrás: Origo

Természetesen frissen fogyasztva a legjobb, nagyon jól illik a bárányhúshoz és a zöldségekhez. Emellett azonban számos egészségügyi hatással is büszkélkedhet.

Készítsen csokoládé fondantot

Semmi sem dobja fel úgy a romantikus hangulatot, mint egy dekadens desszert. A kellemes vacsora után tökéletes választás a csokoládé fondant, amely édes csemege és izgalmas ízutazás egyszerre. Kívül puha, belül pedig imádnivalóan krémes az olvadt csokoládé. 

A krémesre sült fokhagyma az új kedvencünk a konyhában

A nagymamám sosem hagyja ki az egész fokhagymát a tepsiből, ha krumplit süt oldalassal. Néha-néha ráakadtam a krémesre sült gerezdekre, és mindig elcsodálkoztam rajta, milyen isteni sülve a fokhagyma.

Forrás: Shutterstock

Ennek ellenére sem gondoltam túl a dolgot soha, eszembe sem jutott használni a fantáziámat. Pedig a krémesre sült fokhagymában annyi lehetőség bújik meg, amennyit nem is sejtenénk.

Megvan az új kedvenc lusta reggeli receptünk

A grillezett sajtos szendvics az egyik kedvenc lusta reggelink. Igen ám, csakhogy egy idő után meglehetősen unalmassá válik. De nem akkor, ha becsomagoljuk baconszalonnába! Még egy kis fokhagyma, meg friss fűszernövény, és máris kész az ínycsiklandóan finom, mégis hihetetlenül egyszerű reggeli.

Mi a csicsóka, és hogyan együk?

A csicsóka egy igen sokoldalú alapanyag, noha nem örvend túl nagy népszerűségnek. Kinézete a gyömbérhez, íze pedig inkább a burgonyához hasonlít. Gumós, évelő növény, amelynek húsa fehér, és szupersztárnak számít, ha az emésztésről és a belek egészségéről van szó.

Forrás: Shutterstock

Ezek a kis gumók ugyanis tele vannak inulinnal, amely egy rostféle erős probiotikus tulajdonságokkal. Ám nem ez az egyetlen ok, amiért a csicsóka fantasztikus alapanyag, és több figyelmet érdemelne.

Ehető Valentin-napi ajándékok a csokoládébonbonon túl

Az idei Valentin-napon meglehetősen korlátozottak voltak a lehetőségeink, ami az ünneplést illeti. Ezért gyűjtöttünk össze önnek néhány egyszerű, mégis remek ötletet arra, hogyan lepheti meg kedvesét a szerelmesek ünnepén. Érdemes őket eltenni jövőre is!

Kevés hüvelyes zöldséget fogyasztanak a magyarok

Világszinten és Magyarországon is nagyon kevés hüvelyest fogyasztanak az emberek, a magyaroknak mindössze 43 százaléka sorolja a preferált zöldségek közül az első három helyre ezeket - közölte a Bonduelle saját felmérése alapján, a hüvelyesek szerdai világnapja alkalmából.

Forrás: Shutterstock

A kiegyensúlyozott reggeli hatással lehet a gyerekek osztályzataira

A mindennapok rohanása miatt előfordulhat, hogy a reggeli nem kap akkora figyelmet, mint amekkorát kellene. Pedig a legújabb kutatás azt mondja, hogy a reggeli elhagyása negatív hatással lehet a gyerekek teljesítményére az iskolában.

Hogyan készítsünk otthon vegán sajtot lépésről lépésre?

A fokhagymás, fűszeres, vegán sajt tökéletes választás, ha családi összejövetelt tervezünk, vagy egy romantikus éjszakára készülünk kettesben. Sajt, bor, csokoládé és egy jó film. Mi más kellhet még? Ez a recept nagyon egyszerű, ráadásul gyorsan készen vagyunk vele.

Forrás: Shutterstock

Könnyű, légies és elegáns Pavlova-torta rózsával

Ez a desszert nemcsak az ízlelőbimbóknak ajándék, hanem a léleknek is. Szeretettel készíthető egy különleges alkalomra. Könnyű és légies finomság, amelytől fülig ér az ember szája, ha meglepik vele. Készítse el kedvesének ezt a süteményt, ha szeretné meglepni valami különlegessel!

3+1 könnyű és gyors reggeliötlet - videó

Mi legyen a reggeli? Vannak reggelek, amikor a hűtő előtt állva egyre csak ez a kérdés pörög a fejünkben. Persze sietni kellene, hiszen máris késésben vagyunk, viszont annyi idő elmegy a gondolkodásra, hogy végül inkább kihagyjuk a nap első étkezését. Hogy legközelebb ne járjon így, inkább nézze meg ezt a videót, amelyből nemcsak új reggeliötleteket tanulhat, de ezeket ráadásul még könnyű is elkészíteni.

Forrás: Shutterstock

Ki hitte volna, hogy a vegán döner ennyire finom

Vannak napok, amikor jólesik elfeledkezni a húsról. És vannak olyan napok is, amikor szívesen kipróbálnánk valami újat. Ismerős. Én ezeken a napokon tévedek a vegán receptek tárháza elé, hogy ott válogassak a finomabbnál finomabb ételek közül. Így akadtam rá erre a vegán döner kebab receptre, amelyet azóta el is készítettem. Mindenki imádta! Még repetázott is a család!

Hogyan gyorsíthatnánk fel a főzést a hétköznapok során?

Senki sem szeret órákat tölteni a konyhában a vacsora és a másnapi ebéd elkészítésével. Főleg nem munka után, fáradtan. Szerencsére nem is kell, mindössze ezt az egyszerű tippet kell ellesnünk, hogy megkönnyítsük az életünket. Így minimalizálhatjuk az előkészítési időt!

Forrás: Shutterstock

Konyhai praktika: így lesz újra friss a brokkoli

Bizony mindannyiunkkal előfordult már, hogy vásároltunk valamit, betettük a hűtőbe, aztán elfeledkeztünk róla. Így jártam a minap a brokkolival. Egy egész fejjel vettem, ám végül napokat töltött a hűtőben érintetlenül. Mire ráeszméltem, hogy még mindig a felhasználásra vár, már elvesztette frissességét. Mit lehet ilyenkor tenni?

Ne szalasszuk el a nutellás fánkot a farsangi időszak alatt!

Az elmúlt időszakban annyi fánkot készítettünk, amennyit nem szégyelltünk. Azt gondolhatnánk, hogy mostanra meguntuk, de nem! Van még olyan recept a tarsolyunkban, amely miatt boldogan állunk a tűzhely elé. A farsangi időszak megkoronázásaként íme a nutellás, tejszínhabos fánk receptje.

Ez a tésztaétel most az egyik legnépszerűbb recept az interneten

Ez az egyszerű tésztaétel villámgyorsan vált az internet sztárjává a TikToknak köszönhetően. A recept állítólag Jenni Häyrinen bloggertől származik, és mindössze három fő összetevőt tartalmaz: tésztát, paradicsomot és sajtot. Persze mióta megjelent, sokan elkészítették a saját változatukat, így a füstölt sajttól a goudán át már rengeteg sajtféle megfordult a tepsiben.