Idén húsvétkor a sütőben készítjük a főtt tojást

főtt tojás Ezért egyél minden nap legalább egy tojást!
Vágólapra másolva!
Nem tudtuk, hogy ez lehetséges. Eddig azt hittük, csak a tűzhelyen főzhetjük meg a tojást, ám kiderült, hogy ez nem igaz. A sütőben is készíthetünk főtt tojást, ráadásul nagyon egyszerűen. Próbáljuk ki ezt a zseniális trükköt idén húsvétkor.
Vágólapra másolva!

Shannon Doherty osztotta meg ezt a trükköt a TikTokon, hogy megkönnyítse minden szülő életét húsvétkor. A klipben a nő bemutatja, hogyan főzzük meg a tojást a sütőben.

Hagyjuk a lábast, meg a tűzhelyet, van egy egyszerűbb megoldás!

Először is fogjunk egy muffintepsit. Igen, egy muffintepsit. Tegyük bele a tojásokat, töltsük fel vízzel, és mehet a sütőbe 170 fokra, 30 percre.

Forrás: Shutterstock

Miután letelt az idő, kivesszük, hideg vízzel átöblítjük a tojásokat, és lassan lehet is pucolni. Shannon szerint ez a trükk zseniális, ezért osztotta meg a TikTokon.

- mondja.