Apa és fia közös munkája, egy magyar bikavér került a világ legjobb 50 bora közé, megkóstoltuk

Ünnepi borok a St. Andrea szőlőbirtoktól sajtótájékoztató 2021.07.15. Lőrincz Györggyel és fiával együtt kóstolhatjuk meg a St. Andrea új borait.
Vágólapra másolva!
Egy egri pincészet hatalmas sikert ért el a világ legfontosabb borversenyén.
Vágólapra másolva!

Apa és fia némileg megilletődötten, valamennyire meghatottan, de főleg elképesztően büszkén állnak a borszakértőkből, újságírókból álló hallgatóság előtt, és megpróbálják visszaadni azt az érzést, ami múlt hét óta valószínűleg időről időre, óráról órára néha talán percről percre végigszalad rajtuk, mintegy érzelmi áramütésként. Lőrincz György, a St. Andrea ügyvezetője, főborásza mentegetőzik: megrendítő, nem találok szavakat, mondja. Aztán picit bátrabban kijelenti:

Múlt hét közepén tudták meg, hogy a világ legnagyobb, egyben legbefolyásosabb borversenyén, a Decanter World Wine Awardson a Nagy-Eged dűlő Grand Superior 2017-es Egri Bikavér boruk 97 pontot elérve, Best in show díjat nyert és így bekerült a világ 50 legjobb bora közé. A versenyt a 18. alkalommal rendezték meg, több mint 18 ezer tétel (ez rekord a verseny történetében) érkezett 56 országból, több mint két hétig zajlott a vakkóstolás a világ legnevesebb borszakértői által, csaknem 170 főből állt a zsűri.

Írjuk le újra: 18 ezer bor közül került a legjobb 50 közé egy magyar bikavér.

Ha csak fele olyan jó borász leszek, mint az édesapám, az már jó eredmény, de még sokat kell tanulnom hozzá, ezt már ifj. Lőrincz György borász, a St Andrea szőlészeti vezetője mondja - egy olyan sajtóeseményen, ahol éppen arról van szó, hogy a világ legjobbjai közé szavazták a művüket. Micsoda álszerénység, mondhatná az egyszeri hallgató, de ennek a két embernek pontosan a hitelesség, az őszinteség a fő vonzereje, ahogy a boraiknak is. Apa és fia közös munkája, közös sikere, közös büszkesége.

Apa és fia vezetik a St. Andrea borászatot Fotó: Koncz Márton - Origo

Idősebb Lőrincz az esemény elejét nem is a saját sikerének szenteli, hanem a borvidékről olvas fel egy Márai idézetet a 40-es évekből, aki már akkor

egy lapon említette Egert Toszkánával és Burgundiával.

Abban bízik, hogy sikerük minden egri borász sikere is lehet, és ebben megerősíthette az is, amit az Origo kérdésére mondott: az Egri Borműhely tagjai egymás után gratuláltak nekik és együtt örültek a sikerüknek. Nyilván tudják, hogy egy egri bort ért komoly elismerés a borvidéket is felemeli. Nem véletlenül emlegetik Lőrinczék sem, hogy több egri borász is kapott ezüst és bronz elismert a szóban forgó borversenyen.

Három borukat mutatják be az eseményen, az első nagyon friss fehérbor, az Örökké Egri Csillag Superior 2020-as évjárata, amely komplex, nagyon feszes, nem túlhordózott, négy fajtaborból állt össze meszes termőhelyről, Kárpát-medencei fajtákra, a hárslevelűre és a furmintra alapozva.

A meszesség először jelenik meg az egri csillaguknál ilyen határozottan.

A budapesti St. Andrea étteremben mutatták be a borokat Fotó: Koncz Márton - Origo

A következő tétel a Hangács Grand Superior Egri Bikavér 2017, amely szintén nagyon jüól szerepelt a már említett Decanter World Wine Awardson, 93 pontot kapott, és ezáltal egy ezüstérmet.

Feszes elegancia jellemző rá, földesebb, avarosabb, gombás jegyek dominálnak a piros bogyós gyümölcsök mellett,

természetesen a kékfrankosnak van hangsúlyos szerepe, de a cabernet franc és a merlot jelenléte is érezhető, amelyet kis arányban pinot noir és kadarka egészít ki. A kóstoló harmadik tétele pedig a világ legjobb 50 bora közé választott Nagy-Eged dűlő Grand Superior Egri Bikavér 2017.

Elegáns, komplex bikavér, cseresznye, ribizli, dohány és étcsokoládé-vanília, amellyel e sorok írója jellemezné.

A kékrankos, merlot és cabernet franc triumvirátusát cabernet sauvignon egészíti ki. A nagy beszélgetések, nagy gondolatok bora, és igen: a világ legjobb 50 bora közül az egyik ez a magyar cuvée.

Családi siker - Lőrincz György és ifj. Lőrincz György Fotó: Koncz Márton - Origo

Érdekesség, hogy a komoly elismerést szerzett vörösbor a Nagy-Eged dűlő első St. Andrea-bikavére (ez a Nagy-Eged-hegy alsó része, ahogy Lőrinczék fogalmaznak, szoknyája, és még csak nem is egy új, eddig rejtegetett tétel, már nagyjából egy éve kapható. Azt megtudtuk, hogy "hétezervalahányszáz" palack készült belőle, és

4200 palack volt még, amikor nyilvánosságra került, hogy a top 50-be került a bor. Mostanra nagyjából 1800 palack maradt.

De a díj miatt nem emelünk árat - ezt kiemelte az egyébként mélyen vallásos Lőrincz György, aki többször is megemlítette Istent és a hit szerepét a sajtóbeszélgetésen. Hit nélkül ugyanis ez a több családnak és több generációnak is munkát adó családi vállalkozás minden bizonnyal nem tudna ilyen sikereket elérni. Olyan sikereket, amely nem csak az ő pincészetük, de egy teljes magyar borvidék, végső soron a magyar bor és ezáltal persze Magyarország jó hírét viszi el a világ minden részére.