Hagyták volna kihalni azt az állatot, amely a világ legjobb sonkáját adja, és ami ugyan őshonos magyar, de mégsem annyira magyar, ám mégis magyarként lett világhírű Tóth Péternek és társainak munkájának eredményeként. Hogyan lett a kevesebb, mint 200 kocából több mint 10 ezer? Erről is mesél a Mangalicatenyésztők Országos Egyesületének elnöke a Gasztrodinamika című podcast műsorban. 

Miként mentett meg egy kihalás szélén lévő fajtát, az a tény, hogy a világ legjobb sonkáját adja? A műsorban szó esik még a mangalica megmentéséről, a húsipart érintő nehézségekről, miközben Segal Viktor séf elkészít egy mangalica szüzet egészben.

Természetesen a borok sem maradhatnak ki a beszélgetésből. És bár a sonkához, a sertéshez talán egy vörösbor dukál, Tóth Péter legnagyobb meglepetésre mégsem a vörösborok közül ajánl a sonkákhoz.

Az ételek, és a minőségi élelmiszergyártás mellett nem maradhat ki a politika sem a műsorból, hiszen a magyarként ismert sertés ma a világ legtöbb országában ott van. És azt is eláruljuk, hogy miért drágább a mangalica. Őszinte beszélgetés minőségről, silányságról, és nem csak a húsiparról, mert miközben a sonkák kóstolása zajlik, kiderül, hogy mindenről van véleménye a műsor két vendégének.

MangalicaForrás: Origo

 

Tóth Péter a Mangalicatenyésztők Országos Egyesületének elnöke
1992-ben végzett Debreceni Agrártudományi Egyetem Általános Agrármérnöki Szakán Állattenyésztés és Tartástechnológia Szakirányon
1990-ben ösztöndíjasként spanyol „Sherry és Montilla borok készítése és kereskedelme" tanfolyam Jerez de la Frontera (Sherry) városban, Spanyolországban. Ekkor ismerkedik meg
1992-ben alapítják meg az Olmos és Tóth Kft-t, melynek ügyvezetője lesz, és azóta is betölti ezt a tisztséget. A mangalica megmentése és elszaporítása ezzel veszi kezdetét hivatalosan.
1994-ben megalapítja a Mangalicatenyésztők Országos Egyesületét, melynek alapítása óta elnöke is. A kezdeti 143 kocás alapító létszám 10 000 db fölé emelését érik el mára.
1994-1997 A mangalica sertés megmentésének és újbóli elterjesztésének rendszerbe foglalása, mely Real-Mangalitza Program néven innovációs díj-ban részesült
2002-ben a mangalica sertésről, hozzákötődő mesterségekről, életmódról és mangalica ételekről megemlékező „Megőrzött Ízek: A Mangalica" c. könyv megírása.
2007-2013 FVM Őshonos Haszonállat Génerőforrás Bizottság Tagja – Mangalica fajtához kötődő szakmai és jogi kérdések megvitatása, illetékes jog-szabályok előkészítése.
2013-tól Őshonos Haszonállatok Génerőforrás Tanács (ŐHGT) elnöke
2020. március 15. A mangalica sertésfajta megmentése, tenyésztése és népszerűsítése érdekében végzett munkája elismeréseként Orbán Viktor miniszterelnök előterjesztésére Magyarország köztársasági elnöke, Áder János Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetést

 

Segal Viktor séf, gasztronómiai szakértő
Ars poétikája: A főzés és a gasztronómia iránti szenvedélyét korán felfedezte, így tanulmányai után egyértelmű volt számára, hogy ez lesz a választott hivatása. Az alapképzést követően tizenhárom évig dolgozott külföldön, többek között Lyonban és Amszterdamban.
Pályája során mindig olyan országokban, éttermekben és emberek mellett dolgozott, akik és amelyek nagy hatással voltak mai gasztronómiai filozófiájára. Meggyőződése, hogy a kulináris nyitottság, fantázia és kísérletező kedv előre viszik a konyhaművészetet.

2018-19-ben a Bocuse d'Or magyar csapat Coach
Öt csillagos szállodák, ahol eddig séfként dolgozott: Hilton, Intercontinental

Nemzetközi és magyar cégek, akikkel gasztronómiai szakértőként együttműködött, együttműködik:
• MOL,
• Takarékbank,
• Pannon Filharmonikusok (négy állomásos koncert sorozat / MÜPA, ahol a zene által inspirált ételek készültek).
• Szépművészeti Múzeumban gasztrotárlatvezetés
• Nespresso