Vasárnap megtörtént a magyar Bocuse d'Or csapat utolsó időmérő edzése, legközelebb a versenyen, éles helyzetben készül el a két versenyétel - áll a közleményükben.

A héten eldől, kik lesznek Európa legjobbjai a világ legrangosabb szakácsversenyén, illetve melyik az a tíz csapat, amelyik ott lesz Lyonban a világdöntőben 2023 januárjában. A magyar csapat nagyon nagy koncentrációt, teherbírást és kreativitást igénylő heteken, hónapokon van túl. Októberben került megrendezésre a magyar döntő, amelyen magabiztos győzelemmel Dalnoki Bence és Nyikos Patrik állhatott a dobogó legfelső fokára. Felkészülésük a hazai rendezésű európai válogatóra szinte rögtön a magyar döntő után megkezdődött. 

Vasárnap megtörtént a magyar Bocuse d’Or csapat utolsó időmérő edzése.Forrás: Bocuse d’Or

A csapat kiegészült Széll Tamással mint coach-csal, valamint Szulló Szabinával, mint presidenttel, de a felkészülésben részt vett Molnár Bence is, akit az előző versenyszezonban Veres István commis-jaként ismertünk meg. A magyar csapat a szokott módon a Hungexpo területén található Bocuse d'Or versenykonyhában készült a megmérettetésre, átlagosan heti hat napot. A felkészülés során előkészítő, illetve timing jellegű gyakorlások váltották egymást, míg a versenyételek elérték végleges formájukat.

Hamarosan kezdetét veszi a Bocuse d’Or európai döntője.Forrás: Bocuse d’Or

A csapatoknak két ételt kell készíteniük, a hústál kötelező eleme az őzgerinc és -comb, valamint a kacsamáj, a tejföl és a túró, a tányértéma pedig a „tavaszi tányér" fantázianevet viseli, és kötelező fő alapanyaga a burgonya.
A felkészülésben most is számos tanuló részt vett. A következő generációnak óriási lehetőség, hogy bepillantást nyerhetnek egy ilyen kaliberű nemzetközi verseny kulisszái mögé. A szakácstanulók majd a versenyen is bizonyíthatnak, hiszen második commis pozícióra minden csapatnak kisorsolnak egy hazai tanulót.

A magyar csapat a második versenynapon, azaz csütörtökön versenyez majd, aznap a harmadik rajtolóként. A rajt reggel 9-kor lesz, az első versenyétel 14, a második 14 óra 35 perckor kerül a zsűri elé. Eredményhirdetés a második versenynapon 18 órakor lesz.