Nem kell különösebb szakértőnek lenni ahhoz, hogy tudjuk: a világunk molekulákból épül fel. A környezetünk, mi magunk, de az ételeink és az italaink is különböző molekulák hálózatai, ebből pedig az következik, hogy aki képes ezek irányítására, lényegében bármit létrehozhat – döntse el mindenki, számára ez lelkesítő vagy inkább elrettentő felvetés, mindenesetre a kaliforniai Cana csapata épp ezen a gondolatmeneten haladva építette meg végül azt a gépet, ami gyakorlatilag bármilyen ital újraalkotására képes – adta hírül a Magyar Konyha.

A leírás szerint a „világ első molekuláris italnyomtatója ezernyi innivaló elkészítésére képes", ráadásul már elő is rendelhető. A Cana One első darabjainak szállítása pedig már 2023 elején várható.
Az akár egy normál konyhapulton is jól elférő, kompakt masina külsőre egy futurisztikus kapszulás kávéfőzőnek is beillene, viszont nagy különbség, hogy a cég ígérete szerint a Cana One egyetlen partonjával több száz különböző italt lehet elkészíteni.„Csapatunk három éven át tanulmányozta, mit is iszunk valójában molekuláris szinten. Ehhez az innovatív tudományos kutatásokat és az analitikus kémiát hívtuk segítségül" – olvasható a cég weboldalán.A Cana tudósai azonosították és izolálták azokat a konkrét vegyületeket, amelyek a kereskedelemben is kapható, ismert italok ízéért, aromáiért felelnek."Ezek után pedig megalkották a világ első univerzális összetevőkészletét, amellyel ezernyi, különböző ital 'nyomtatható ki'; csupán egyetlen, a tartós összetevőket tartalmazó patron segítségével." 

A molekuláris nyomtatónak egyre megy: legyen jeges kávé, vagy bor, állítólag mindent elkészít.Forrás: Magyar Konyha

A márka még azt is lehetővé teszi, hogy a fogyasztó saját igényei szerint adagolhassa a cukrot, a koffeint és az alkoholt – a két utóbbi PIN-kóddal is levédhető, a gyerekek védelmében.A Cana One-t arra tervezték, hogy a kényelem és a megtakarítás mellett egy olyan élményt nyújtson a vásárlónak, amelyről az addig nem is tudott, hogy mindig is vágyott rá – közben pedig még a bolygónak is segíthet.

– magyarázza a termék jelentőségét a cég ügyvezetője. „Mintha csak egy személyre szabott áruházi italrészlegünk lenne a konyhánkban. De nincs szemét, és nem kell bajlódni a műanyag, alumínium és üveg csomagolással."

Bármilyen italt kipróbálhatunk a világ első italnyomtatójával.Forrás: Magyar Konyha

Ha már megtakarítás: úgy tudni, hogy a Cana One az árképzésben sem a fő sodrásban halad. A cég oldalán jelenleg már 99 dollárért le lehet előlegezni az első gépeket, ezt az összeget a későbbi vételárba – amely az első tízezer rendelés esetén 499 (kb. 173.500 forint), a továbbiakban pedig 799 dollár – beszámítják.
A kiürült patronokat ingyenesen cserélik, a vásárló pedig az egyes, ténylegesen elkészített italokért fizet.Egy szénsavas víz meghirdetett ára 0,29 dollár (nagyjából 100 Ft.), míg egy jeges tea 0,79 dollárba (kb. 275 forint), egy koktél pedig 2,99 dollárba (átszámítva nagyjából egy ezresbe) kerül.
Az eredeti ötlet elég menőn hangzik, de az ehhez hasonló árképzésnek mindig van bizonyos kockázata: az egyes italok ára bármikor változhat, ráadásul ha a cégnek mégsem jönnének be a számításai, a vásárló ottmarad egy borsos árú, használhatatlanná vált berendezéssel – mondjuk ez a manapság divatos kapszulás gépek bármelyikére igaz lehet.

A Cana One első darabjainak szállítása 2023 elején várható.Forrás: Magyar Konyha

Az sem mellékes kérdés, hogy a Cana One által „nyomtatott" italok tényleg élvezetesek-e?
A cég „minőségi, természetes összetevőket" ígér, amelyekből a gép „ismert kedvencek" előállítására képes, bár azt egyelőre nem igazán tudjuk, hogy a Cana pontosan milyen nagy márkákkal működik együtt, vagy tervez a jövőben együttműködést.A weboldal tanúsága szerint viszont a kisebb partnermárkák sora folyamatosan bővül.
Jogos a felvetés: vajon ez a jövő az ágazatban? Biztos választ pillanatnyilag még a szakértők sem tudnak – rengeteg függ attól, hogy élesben hogyan teljesítenek a „nyomtatott italok". Mert a csúcstechnológia mit sem ér, ha az innivaló élvezhetetlen, ugye. Más kérdés viszont, ha tényleg finom, ami a gépből kicsorog.