Ázsiait enne, de nem tudja, mit? - mostantól nem kell választania

Vágólapra másolva!
Mindegy, hogy a thai, a japán, az indonéz, a dél-koreai vagy a kínai konyhát szereti, Budapest legújabb éttermében mindegyiket megtalálja.
Vágólapra másolva!

Ha csak egyet választhata, tudna dönteni, hogy a thai, a japán, az indonéz, a dél-koreai vagy a kínai ízek, hozzávalók, ételek vonzanak a leginkább? Sejthető a válasz. A Távol-Kelet gasztrokultúrája annyira komplex és annyi ponton találkozik, hogy nehéz csak az egyik mellett letenni a voksot. Mostantól nem is kell, ugyanis az V. kerületbe érkezett a Badhanna, nem kisebb céllal, mint hogy ázsiai gasztro kalandjait megoszthassa Budapesttel.

A thai, a japán, az indonéz, a dél-koreai vagy a kínai ízek is megtalálhatóak a Badhannában Fotó: Csengery Máté

Bisztró, bár vagy étterem?

"Minden és egyik sem" – mondja Vajda Márton, aki több sikeres budapesti vendéglátóegységnek is társtulajdonosa.

Fotó: Csengery Máté

- mondta Vajda a megnyitón.

Progresszív ázsiai streetfood

Varga Dánielt nem kell bemutatni azoknak, akik ismerik és szeretik a fúziós ázsiai gasztronómiát: a Thaiföldön szerencsét próbáló, aztán az AUM-ban bizonyító séf volt Badhanna jobbkeze az étlap összeállításakor.

Nagyok a kontrasztok mind textúrák, mind az édes, a sós, a keserű, a savanyú és az umami jelenlétét tekintve. A progresszív ázsiai streetfood irány tartogat meglepetéseket, olykor határokat is feszeget, de ez is a cél, a felfedezés.

Fotó: Csengery Máté

Már most signature fogásokként gondolnak a Bulgogira, ami egy rib eye steakkel és házi kókusz majonézzel készülő bao trió, de itt van a Hoi is, udontészta alapon, fekete kagylóval és sárga curryvel, vagy a Pad Petre, ami egy frissítő mentás, ponzus kacsazúza. Mindemellett olyan klasszikusok se maradhatnak el, mint a házi kimchi, de a kókuszos rizsben is teljesen új dimenziókat ismerhetünk meg. Édességek terén is izgalmas meglepetések várnak, mint például a maracujás szezámgolyó, amihez dohányos madártej társul. Mindezt persze érdemes az italok mellé az asztal közepére betolni, megosztani, pont úgy, ahogy Ázsiában is megszokhattuk.

Jó hír a különleges étrendet követőknek, az ételek szinte mind tejmentesek, az étlap majdnem fele húsmentes.

A konyhai csapat élén Pilter Tamás áll, és akárcsak Badhanna bárélete esetében, megannyi izgalmas folyamat zajlik náluk már előkészítéskor is: fermentálnak, aszalnak, liofilizálnak.

Fotó: Kiss Bálint

Cseppről cseppre

Az étterem csapata igyekezett kifejezetten ezekhez az ételekhez illő koktélokat, házi frissítőket megalkotni. Egzotikus alapanyagokkal, fűszerekkel, csavarral: zöld és fehér teával, yuzuval, chilivel, tequilákra, ginre, sakéra igazítva.

Fotó: Csengery Máté

A precíz műhelymunkának köszönhetően az italok komponenseinek zöme, az esszenciák, bitterek helyben készülnek és ízvilágában szintén ázsiai kalandokat idéznek fel.

A Badhanna a Hercegprímás utcában – egykori Trafiq, Zeller Bisztro helyén - nyáron hangulatos, méretes belső kertes helyszínen várja a vendégeket, hétvégén zenével, DJ-szettekkel.

Fotó: Kiss Bálint

Az enteriőrt és az atmoszférát épp úgy az utazások és a kalandok inspirálták, ahogy a hely minden más elemét. A téren több helyen feltűnnek ázsiai kincsek, emlékeket idéző ereklyék, naplóbejegyzés-szerű falgrafikák.