Ez a 9 leggyakoribb hiba tésztafőzésnél

konyha fáradt nő Nem akarok egy konyhában robotoló rabszolga lenni, mint az anyám
Vágólapra másolva!
Tésztaimádóknak nem számít, hogy paradicsomos, vagy tejszínes szósz kerül rá, a lényeg maga a tészta, azonban hiába tűnik végtelenül egyszerűnek az elkészítése, mégsem mindig sikerül tökéletesen. A Mindmegette számba vette a legalapvetőbb tésztafőzési hibákat és tippeket, hogy ezúttal tökéletes tészta kerüljön az asztalokra.
Vágólapra másolva!

A neves gasztronómiai portál a következő hibákat gyűjtötte össze:

  1. Túl kicsi főzőedényt választunk
    Ez az egyik leggyakoribb hiba.

    Tésztafőzéskor mindig a legnagyobb fazékhoz nyúljunk, hiszen legalább 5-6 liter vízre lesz szükség.

    Ha nagy edényt választunk, akkor a tésztát sem kell eltörnünk, hogy beleférjen. (Egyébként sem kell: ha csavaró mozdulattal tesszük a vízbe a spagettitésztát, egy idő után szépen magától belecsúszik a vízbe.) Miért ne főzzünk tésztát kis edényben? Azért, mert kisebb edénybe kevesebb vizet kap a tészta főzéskor, emiatt pedig több keményítő lesz a vízbe, amitől a tészta ragacsos lesz. A biztonság kedvéért akkor is válasszunk nagy lábast, ha csak kevés tésztát főzünk!

  2. Vakon követjük az elkészítési javaslatot
    Igen, sajnos a szabálykövetés sem mindig jó. Bár a tészta zacskóján, dobozán olvasható javaslatok hasznosak lehetnek, azért el lehet térni a gyártó ajánlásától.

    A tésztafőzésénél hallgatni kell az ösztönökre!

    Ne hagyjuk abba a főzést csak azért, mert a leírás szerint 10 perc alatt elkészül; ez csak javaslat, nem kőbe vésett szabály. Egyébként

    a legjobb, ha néhány perc után megnézzük a tésztát, és az állagától függően főzzük tovább úgy, hogy kb. fél percenként újra és újra ellenőrizzük.

    Macerás, de biztos módszer. Ne feledjük: a kemény tésztát tovább tudjuk főzni, de a pépeset már nem lehet ehetővé varázsolni.

    A tésztafőzésénél hallgatni kell az ösztönökre. Forrás: Shutterstock
  3. Zsiradékot teszünk a vízbe
    A tészta – különösen a teljes kiőrlésű – friss zöldségekkel, fűszerekkel a mediterrán konyha alapja, egészséges étel, amit kötelező beépíteni az étrendbe.

    Ha a tésztafőző vízbe olajat teszünk, nem csak a haskörfogatunkat növeljük, hanem gondoskodunk róla, hogy a tészta elveszítse finom keményítő ízét.

    Az olaj hatására ráadásul a tészta csúszóssá válik, a szósz nem tapad hozzá, és így ízetlen lesz a végeredmény.

  4. Nem teszünk sót a főzővízbe
    A tésztafőzés alapszabálya, hogy mindig sós vízbe kell a tésztát tenni. Talán azért, mert mindenki igyekszik egészségesebben élni és a sót ellenségnek kiáltották ki az elmúlt években, talán csak lustaság, de bizony sokszor kimarad a főzővízből.

    Sózzuk meg bőségesen a vizet,

    nem elég egy csipetnyi! Ne aggódjunk a nátriumszintünk miatt: a tészta nem szívja magába a só nagy részét, csak megakadályozza, hogy nyálkás legyen.

  5. Elfelejtjük megkeverni a tésztát
    Nem elég beletenni a tésztát a vízbe és magára hagyni, "úgyis megfő" felkiáltással. Ha ugyanis a tészta az edény aljára kerül, összetapadhat és gumiszerű lesz. A hosszú tésztákat is meg kell keverni: amikor a spagettitészta főzés közben lesüllyed, alaposan keverjük át, hogy minden darab egyenletes megfőjön és ne ragadjanak össze a szálak!
    Bár elkészítése egyszerű, biztosan sokunkkal előfordult már, hogy keményen, vagy ragacsos masszaként vettük ki a tésztát főzővízből. Forrás: Shutterstock
  6. A falnak dobjuk a tésztát
    A palacsinta dobálva is megfordítható, ha megsült, és a keményre vert tojásfehérje sem esik le a földre, ha felfordítjuk a habüstöt. A tésztát viszont teljesen felesleges a falhoz dobni (a legenda szerint ha jó, akkor a falhoz tapad): ez a furcsa szokás nem árulja el nekünk, hogy megfőtt-e a tészta, viszont összekenjük a falat és ételt pazarlunk.

    Az egyetlen módja annak, hogy megtudjuk, elkészült-e a tészta, ha megkóstoljuk.

  7. Túl sok tésztát főzünk
    Nehéz eltalálni, hogy mennyi tésztát főzzünk meg, különösen, ha többen vagyunk. A tészta viszont frissen jó: melegítve már ragacsos, gumiszerű lehet. Szárazon mérve 100 gramm tésztát számoljunk egy emberre, így biztosan mindenki jóllakik!

  8. Kiborítjuk a főzővizet
    Ha a tészta megfőtt, a főzővizet felhasználhatjuk szószok készítéséhez. A keményítőben gazdag víz fellazítja a sűrűbb szószokat, selymessé, krémesebbé teszik azokat. Ha főzővizet teszünk a szószba, jobban bevonja a tésztát, hiszen a keményítő tapadósabbá teszi.

  9. Leöblítjük a tésztát
    A tésztafőzés az egyik legegyszerűbb módja annak, hogy finom, házias ételt készítsünk, ezért ne tegyünk hozzá semmilyen extra lépést – ami ráadásul csak ront a végeredményen.

    A főtt tésztát nem szabad vízzel leöblíteni.

    Egyszerűen csepegtessük le egy szűrőben, és adjuk a szószhoz. Mint már fentebb írtuk, a tésztán lévő keményítőréteg megakadályozza, hogy a tészta ragacsossá váljon és azt, hogy a szósz rátapadjon.