A világ egyik legtekintélyesebb borversenyén először bizonyított fajtaborként az olaszrizling. A Londonban megrendezett 19. Decanter World Wine Awards-ra idén 54 országból több mint 18 ezer tételt neveztek a borászatok – hívta fel a figyelmet a rangos elismerésre a Magyar Konyha. A megmérettetésen Magyarország szinte összes borvidékéről több tucat borászat képviseltette magát és végül 4 platina-, 9 arany-, 57 ezüst- és 70 bronzérmet sikerült szerezniük.

A 100 pontos zsűrizés során a 250 fős borszakértő bírálóbizottság kizárólag 95 pont felett adott aranyérmet, míg platinadíjjal az aranyérmeket újrakóstolva jutalmazták a legkiválóbb nevezőket. A platinaérmesek közé a balatonfüredi organikus borokat készítő Zelna Borászat 2021-es olaszrizlingje is bekerült, ami a teljes magyar borkultúra számára is hatalmas sikert jelent.

Magyar olaszrizling fajtabor először nyert ilyen magas szintű elismerést, ráadásul a zsűri a bor ár-érték arányát is kiemelte. Az olaszrizling, a balatonfüredi termőhely és az ökológiai gazdálkodás együtt teremtette meg annak lehetőségét, hogy borászatunk a világ élvonalába kerüljön és ezzel méltó helyére emelje a borvidék és egyben Magyarország egyik legjelentősebb szőlőfajtáját."Ez hatalmas megtiszteltetés nemcsak borászatunknak, hanem az olaszrizlingnek is, amely megerősít bennünket abban, hogy jó úton járunk. Ez az elismerés egyúttal példa arra, hogy a boraink megalkotásánál sohasem minőségi, hanem kizárólag stílusbeli különbségre törekedtünk. Hálásak vagyunk mindenkinek, aki segített bennünket és részt vett ebben a munkában." – mondta el a díj elnyerése kapcsán Barabás Barna, a Zelna Borászat borásza és társalapítója.

Zelna BorászatForrás: Magyar Konyha

Platinadíjjal kitüntetett magyar borok:

  • Gróf Degenfeld Szőlőbirtok 2017-es 6 puttonyos aszúja
  • Derczó-Lovas Pince szintén 2017-es 6 puttonyos aszúja
  • Juliet Victor Pincészet 2018-as édes szamorodnija
  • Zelna Borászat 2021-es olaszrizlingje

Aranyéremmel kitüntetett magyar borok:

  • Royal Tokaji - Furmint
  • Disznókő - Hattyús
  • Gróf Degenfeld    Selection - 6 Puttonyos Aszú
  • Mad - Nyulászó Grand Cru Aszú
  • Derczó-Lovas Pince - Esszencia
  • Thummerer - Vili Papa Egri Cuvée Superior
  • Kreinbacher - Prestige Brut pezsgő
  • Kreinbacher - Classic Brut pezsgő
  • Grand Tokaj - 6 Puttonyos Aszú

További magyar eredmények itt.