Habár a krumpli megfőzése sokak számára a vajas kenyér elkészítésével egyértékű konyhai művelet, azért mégis van, akinek fejtörést okoz, akár a pucolt, akár a héjában főtt változatnak állna neki, hogy mégis mennyi ideig, mennyi és milyen vízzel, mennyi sóval főzze meg? A Mindmegette összeszedte a népszerű köret elkészítéséhez szükséges legfontosabb tudnivalókat.
Héjában főtt burgonya
Ha a legkevesebb anyag és ásványi anyag veszteséggel szeretnénk dolgozni, és nem sürget az idő, a héjában főtt változatot javasoljuk - már csak azért is mert közvetlenül a krumpli héja alatti rész tartalmazza a legtöbb vitamint, és így lesz a legzamatosabb az ízélmény.
A megfelelő típusú burgonyából - a "B" kategóriajelű krumplik tartoznak ide - nagyjából egyformákat válogatunk, folyó víz alatt alaposan megmossuk, egy hústűvel megszúrkáljuk - hogy minél jobban átjárja a szemeket a só, és, hogy minél hamarabb megfőjjenek -, majd egy fazékba tesszük a szemeket, hideg vízzel felengedjük, és megsózzuk. A krumplit bátrabban sózzuk, mint a tésztát: ha 1 kg burgonyához 1 evőkanál sót adunk, abból baj nem lehet.

Nagy lángon kezdjük a krumpli főzését, de ha felforrt a víz, azonnal vegyük lejjebb a hőfokot, különben kifut a keményítős főzővíz, amit megkövülve vért izzadva tudunk csak levakarni a tűzhelyünkről. Közepes lángon pezsegtessük tovább, amíg puhára nem fő.
Bár ahány krumpli, annyi féle főzési idő, de nagyjából 25 perc elteltével már tesztelhetjük, hogy megfőtt-e már: szúrjunk bele egy villát vagy egy hústűt, és ha könnydén beszúrható-kihúzható az eszközünk, akkor van készen.Meghámozni úgy a legegyszerűbb, ha folyó langyos víz alát tesszük, és kézzel szinte lesímogatjuk róla a héjat. Ha krumplipürét készítünk belőle, fontos, hogy a lehető legmelegebben pucoljuk meg, még szinte forrón - azbeszt kezűek előnyben! -, mert a hideg krumpliból készített püré állaga gumiszerű lesz csomós.
Sós vízben főtt krumpli
Íme a világ legegyszerűbb körete: a főtt krumpli, amiből készülhet petrezselymes burgonya és krumplipüré is.

A főtt krumplihoz a burgonyákat megpucoljuk és megmossuk, majd kb. 2-3 cm-es kockákra vágjuk. A felkockázott krumplit egy lábasba tesszük a hideg vízzel és sóval. Lefedjük, és nagy lángon melegíteni kezdjük. Amikor felforrt a víz, takarékra vesszük a lángot, majd nagyjából 10-12 perc alatt puhára főzzük a burgonyát. Ha megpuhult a krumpli, leszűrjük, és egy tálba tesszük, ahol némi olvasztott zsiradékkal vagy olívaolajjal is összeforgathatjuk, petrezselyemmel, kakukkfűvel vagy snidliggel is meghinthetjük.
1. A megpucolt, kockára vágott burgonyát a sóval elkeverjük, és lefedve 5 percre a mikróba tesszük a legmagasabb fokozatot használva. Ha a krumpli öreg, vagy már kicsit szárazabb, mielőtt betesszük a mikróba főni, meglocsoljuk kevés tejjel.
2. Miután lejárt a főzési idő, kivesszük a megfőtt krumplit mikróból, és hozzákeverjük a vajat vagy a margarint. Hagyjuk, hogy elolvadjon rajta, majd ismét összekeverjük.
3. Visszatesszük a mikróba, de már csak közepes fokozatra/hőmérsékletre, és további 5 percig főzzük. A mikrótól is függhet a főzési idő, ha még picit kemény, hagyjuk 1-2 percig a készülékben!