Szeptember elején négy napot töltöttünk Dubajban, ezalatt pedig nemcsak a várost igyekeztük felfedezni, hanem próbáltunk pici betekintést nyerni a helyi gasztronómiába is. Miután Dubajban közel 200 különböző nemzetiség él együtt, így a gasztronómiai paletta is ennek megfelelően széles. Szinte minden konyha megtalálható a legek városában, úgyhogy éhesek biztosan nem maradunk. Most megmutatjuk a legérdekesebb helyeket, amiket mindenképpen érdemes felkeresni, ha Dubajban járunk.

Hutong - a díjnyertes kínai étterem

Fotó: Bujtás Merdzsán

A Hutong étterem Hongkongban született, ott 2003-ban nyílt meg, és azóta számos díjat nyert, köztük az első kínai étteremnek járó Michelin-csillagot is a városban. Hongkong után később az Egyesült Államokban és Londonban is megnyitottak, majd a pandémia kezdetén, 2020-ban Dubajban is. Az étterem kortárs és esetenként tüzes észak-kínai konyhájáról ismert. 

Hutong Dubai - A tér közepén egy kívánságfa is vanForrás: Freddy Herrera/Freddyhcreator

A dubaji Hutong étterem a nemrég nyílt Jövő Múzeuma szomszédságában található. Vezérigazgatója, Maxime Legeard 2015 óta él Dubajban, ekkor még élelmiszer- és italfelügyelő volt a Four Seasons Hotelben. A következő években folyamatosan lépett előre a ranglétrán, majd végül lehetőséget kapott a Hutong éttermet működtető Aqua Groupnál. 2019 óta a Hutong dubaji éttermének vezetőjeként, 2022 óta pedig már vezérigazgatóként dolgozik.

Fotó: Bujtás Merdzsán

A Hutong Dubai 2020 januárjában nyitott meg, közvetlenül a dubaji koronavírus-járvány érkezése előtt - ami, mint mondja, rendkívül kihívásokkal teli időszak volt számukra. Egy évvel a nyitás után azonban már igen ismert lett az étterem a helyiek és a turisták körében is. Ebben az évben, 2021-ben elnyerte a legjobb kínai étterem díjat, emellett többször jelölték más rangos kategóriákban is. Együtt egy fontos célt is megvalósítottunk, a Michelin Kalauzba is bekerültünk – mesélte az Origónak Maxime Legeard.

Maxime Legeard - HutongForrás: Origo

Az étteremláncról elmondta, mindegyik Hutong hozza az időnként tüzes észak-kínai konyhát, Dubajban azonban olyan egyedi ételek is bekerültek a kínálatba, amelyek a helyi trendekhez és ízlésekhez igazodnak. A konyhán kívül a belső terek is megkülönböztetik a Hutong Dubait hongkongi szülőjétől, ugyanis a Közel-Kelet és az ázsiai kultúrák gyönyörű fúzióját mutatják be. Ezt a fúziót a Selyemút öröksége ihlette, különösen a Nyugat-Kínában és Kirgizisztánban található Hszincsiang környéke, amely az arab és kínai kultúrák találkozási pontja és olvasztótégelye.

Az étterem falán látható gyönyörű téglamintázatokat a kínai mecsetek ihlették. Az étterem fa paravánjai pénzérméket, a szerencse jelét, az Ankh - óegyiptomi hieroglif jel, mely a székek háttámláján van - pedig a cégcsoport jelképét ábrázolja.

Fotó: Bujtás Merdzsán

A fantasztikus minőségű ételek mellett Maxime Legeard az étterem sikerét abban látja, hogy alkalmazkodni tudtak a dubaji igényekhez. Az ételek mellett élőzene is szórakoztatja a vendégeket, valamint különféle különleges ajánlatokat is kínálnak, mint például a szombati villásreggeli, a munka utáni italkínálat a bár részén, a korlátlan dim sum ajánlat vagy a nemrégiben elindított esti villásreggeli; a lényeg, hogy a Hutongban mindenki talál valamit - mondja az étterem vezérigazgatója.

Az ételek, amelyeket kóstoltunk, egytől egyig kiváló minőségűek, de talán a legkülönlegesebb fogás számunkra a pekingi kacsa volt. 

 

Fotó: Bujtás Merdzsán

Természetesen nem mindenki szereti az ázsiai konyhát, így további gasztrotippekért lapozzon!