Káposztás tészta: épp olyan népszerű édesen, mint sósan - videó

káposztás tészta mindmegette.hu
Vágólapra másolva!
Íme egy egyszerű, pénztárcabarát, gyorsan összedobható, szezonális recept: káposztás tészta, ahogy a nagyi készítette! A kérdés már csak az, hogy ki, hogyan szereti: porcukorral vagy sóval meghintve? Szerencsére az elkészítés folyamatát ez nem befolyásolja, bors mindenképpen megy bele – hívja fel a figyelmet a Mindmegette.
Vágólapra másolva!

A káposzta az egyik legegészségesebb, egész évben elérhető zöldségünk, ami elsősorban akkor kap nagyobb teret, amkor minden másnak lecsengőben van a szezonja: novembertől kb. februárig. Külső levelei jó E-vitamin források. Sok C-vitamint tartalmaz, valamint magas vas-, kalcium- és kalcium tartalma. Ezen kívül A-B6-, B12-, D-, E- és K-vitamin található benne, az ásványi anyagok közül pedig mangán, réz, cink, foszfor és magnézium is fellelhető benne.

A káposztában található kén is, ennek köszönheti jellegzetes illatát. A kén azonban nem csak a káposztát azonosító illatért felelős, hanem segíti a szervezet baktériumokkal szembeni ellenállását.

Nézzük, hogyan készül a nagyi-féle káposztás tészta, ami az egyik legegyszerűbb és legfinomabb - egyben legmegosztóbb étlek egyike: a kész tésztát sózók és a porcukrozók tábora gyakran összefeszül e témában. Szerencsére az elkészítést ez nem befolyásolja, bors mindenképpen kell bele.

káposztás tészta mindmegette.hu Fotó / Mediaworks

Káposztás tészta

Hozzávalók:

  • 0.5 kg kockatészta
  • 0.5 ek só
  • 1 fej káposzta
  • olaj
  • 0.5 fej vöröshagyma
  • bors
  • 2 ek cukor

Elkészítése:

  1. A tésztát a csomagoláson található utasítás szerint sós vízben kifőzzük.
  2. A fejes káposzta külső leveleit leszedjük, majd négy részre vágjuk. Nagy lyukú reszelőn lereszeljük úgy, hogy a torzsáját bennehagyjuk (mert így nem esik szét reszelés közben), de bele nem reszeljük. Besózzuk, jól összekeverjük és állni hagyjuk 15-20 percig, majd kinyomkodjuk.
  3. Egy nagyobb serpenyőben olajat hevítünk, erre tesszük a kicsavart káposztát és az aprított hagymát, majd jól lepirítjuk. Ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, majd cukrozzuk.
  4. Alaposan lepirítjuk a cukorral is, hogy szép barna színt kapjon, ekkor hozzáadjuk a főtt tésztát, átforgatjuk, végül ezzel is alaposan átpirítjuk.